Előszó
Hosszu évek multán, lassan-lassan leszakadoznak a sziveinkről azok a húrok, melyeken egykor a jókedvnek és az aranyos derűnek vidám akkordjai felzendültek, de azért jól esik, ha átmelegíti lelkünket az eliramlott napok verőfénye és megjelennek előttünk a sirbaszállt, kedves ismerősök, a rókatorkos, öreg táblabirák, a rokokóruhás, krinolinos uridámák, a sebhelyekkel ékesített vitézek, a láncot csörgető szegény rabok, a mókás parasztemberek és a zsandárokkal dacoló kinnálló betyárok.
Egy letünt kornak férfiairól, asszonyairól írtam ezt a könyvet: szomoru és vidám históriákat vegyesen.
A szereplők közül én még sokat ismertem és viselt dolgaikról, mesemondó öreg urak szájából, derüs legendákat hallottam.
Ha reájuk gondolok, új erőt, új tavaszt érzek ébredni a lelkemben. Olykor-olykor pajkos manók is incselkednek velem; rózsaszinűvé lesz a tintám és vidáman táncol kezemben a toll.
Apró - talán csekély értékü - kavicsdarabokból került össze e könyv anyaga, de egymás mellé, mozaikszerüen összerakva, jellemző korrajzot alkotnak: ködfátyolképeit a multnak.
E kötetnek majdnem minden sorában bihari emberekről mesélek-regélet, de ezek a rövid történetek talán érdekelni fogják nemcsak azokat, kik a Körösvizét iszák, hanem azokat is, kik e nagy vármegye határain túl élnek.
Engem szülőföldemtől elszakított a sors, de a madár is visszagondol arra a fészekre, amelyikből kirepült, a lehullott sárga levél is az alá a fa alá vágyik vissza, melynek ágáról letépte a vihar.
Derengő-borongó hangulatban vetettem papírra ezeket az egymás nyomába lépő, fakó betüket, melyeknek egyrésze, fővárosi és vidéki lapok tárcarovatában elszórva, már nyomdafestéket kóstolt, de önálló kötetben még egyik sem jelent meg.
Fogadják szivesen ezt a könyvet azok, akik szép nyelvüket beszélik, munkásait megbecsülik és irásukat elolvassák.
Lovassy Andor
Vissza
Folytatás Microsoft-tal