A bujtogatók

Előszó

Részlet a kötetből:

Hasonlit a képviselőkhöz, a kik keveset mondanak, de sokat igérnek.

A mennyire az elmult időkbe emberemlékezet és szájhagyomány vissza tudnak nyulni, ugy tudjuk, hogy a Csobot-család, apáról fiura, mindig néptanitósággal kereste kenyerét. Ez családi betegség volt náluk, a miből nemcsak nem igyekeztek kigyógyulni, de sőt a Csobot-ifjakat mindig bele nevelték a mesterségbe. Hogy valamelyik apaságra vergődött. Csobotnak hány fia volt, azt nem vették tekintetbe: valamennyi tanitónak ment. Igy aztán szétszóródtak az egész országban s oktatták a nemzet ifjuságát.
Annak a Csobotnak, a ki abban a szerencsében részesült, hogy történetünk egyik hősének az apja, ezen az egy hősön kivül nem is volt több fia. Az apa még fiatal korában került Kocsárdra s egész életében csak azt az egy könnyelmüséget követte el, hogy a szomszédos Csucsáról házasodott, a mit a kocsárdi családok érett hajadon leányai soha sem bocsátottak meg neki. Mert mindegyik azt remélte, hogy őt fogja a pártától megszabaditani s ha a szegény Csobot minden kivánságnak meg akart volna felelni, ugy éppen hat leányzót kellett volna feleségül vennie, a mi még egy török néptanitónak is sok lehet. De mivel egy idegen lányt hozott s tönkre tette a kilátások jó nagy részét, összeesküdtek boldogsága ellen s megkeseritették életét. A mi falun, egy kisközség kis világban, nagyon könnyü dolog. A keserüség kezdődött azon, hogy senki se adta vissza a tanitóné vizitjét s végződött azon, hogy tanitóné - meghalt. Vissza