A Dolgok Lelke

Fülszöveg

A Dolgok Lelke nem egy újabb holokauszt-könyv. Családregény, korrajz, történelmi dokumentum - páratlanul olvasmányos, érzékletes stílusban. Titka az a határtalan szeretet, ahogyan a 2015-ben 90 éves holokauszt-túlélő, Fahidi Éva az övéiről ír: az idillikus debreceni zsidó nagycsaládnak jólétet biztosító édesapa, a közös életet kormányzó szép és szerető édesanya, a sorstól ajándékba kért és kapott kishúg és még számtalan kedves rokon népesíti be a felhőtlenül boldog, mesébe illő gyermekkort. A könyv lapjain egy olyan kislány mindennapjai elevenednek meg, aki tizenhét éves koráig irigylésre méltó jómódban, boldogságban és szeretetben élt.
Gyönyörűek a lét apró-cseprő eseményei, a féltve őrzött emlékek: a papa és a mama regényes megismerkedése, a nagyszülői háznál töltött nyarak, a vidéki polgárcsalád életének mozzanatai, a nagymosások menete, a csodálatos sütemények vagy a szigorú koreográfiával eltett gyümölcslekvárok íze - mind-mind olyan közel hoz minket Fahidiékhoz, hogy szinte filmként pereg le szemünk előtt a történet.
A Dolgok Lelkét talán azért is olyan jó olvasni, mert teljesen áthatja a szerző - és egyben főhős - személyisége. Mégis, hogyan lehet feldolgozni, ha az embert egy ilyen idilli, boldog gyermekkorból kiszakítják, és a földi pokol legmélyebb bugyraiba hurcolják, ahol rajta kívül minden hozzátartozóját megölik, és ahonnan egyes-egyedül kell hazatérnie?
Sehogy. De a túlélés egyetlen módja az lehet, amit Fahidi Éva tett: a szeretteire, a boldog békeidőkre nem a szomorú múlt részeként emlékezik, hanem olyan csodás kedvességgel, amilyen csak keveseknek adatik meg. Vissza