A Magyar Katolikus Egyház tizenhét esztendeje (1948-1964)

Előszó

A KIADÓ ELŐSZAVA
Az itt közreadott tanulmány Salacz Gábor (1902-1978) professzor hattyúdala, amelyet barátjának, Rogács Ferenc (1880-1961) pécsi püspöknek feljegyzései és iratai alapján életének utolsó éveiben készített. Ezeket az írásos dokumentumokat természetesen kiegészítette a napi sajtó és a fellelhető irodalom adataival. Mivel a Püspöki Kar 1952 óta, szomorú tapasztalatokon okulva, értekezleteiről jegyzőkönyvet nem vezetett, Rogács feljegyzései természetesen rendkívüli jelentőséggel bírnak. Ezeket ő emlékezetből mindjárt az ülések után vetette papírra. A kommunista történetírás a korszakkal már korán foglalkozott. (Vö. Orbán Sándor: Egyház és állam. A katolikus egyház és az állam viszonyának rendezése 1945-1950. Budapest 1962). Legutóbb pedig Gergely Jenő lépett egy igen alapos tanulmánnyal a nyilvánosság elé: A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971. Budapest 1985. Nem kell bizonyítani, hogy mindkét munka nem az objektív történetíráshoz tartozik, hanem a kommunista párt egyházpolitikáját kívánja igazolni. Azt a politikát, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Egyháztörténeti Intézetének igazgatója, Katus László professzor 1988. augusztus 28-án egy felszólalásában így jellemzett: „Valljuk meg nyíltan, volt egyházüldözés Magyarországon"! Az itt előadott 17 év története valóban az ezeréves magyar kereszténység legsötétebb, brutális-véres és egyben legszomorúbb korszaka: amikor az egyházi emberek harmada és a hívők tömege a Rákosi-féle börtönök kálváriáját járta, de ugyanakkor a hivatalos egyház tűrésre, sőt dicsőítésre, az úgynevezett békepapi mozgalom pedig mint az egyház testébe beékelt szervilis végrehajtó csoport - akarva-akaratlanul - együttműködésre kényszerült. Salacz Gábor tanulmánya megrendítően ecseteli az egyház elesésének útját: Mindszenty kikapcsolását, az egyházi hierarchia megosztását, a Czapik-féle vonal kiépítését, a Püspöki Kar, az egyes püspökök vergődését, a szerzetesek szétszórását, az 1950-es „megállapodás" kierőszakolását, annak állami be nem tartását, a békepapi mozgalom kiépítését, a püspöki joghatóságok megszüntetését, majd a forradalom eseményeit és a püspökök próbálkozását, hogyan igyekeztek az állami igától megszabadulni és hogyan sikerült a hatalom birtokosainak a korábbi helyzetet nemcsak visszaállítani, hanem tovább ki is építeni. Kitér a tanulmány arra is, mit tett a Szentszék a magyar egyház érdekében, hogyan fogadta pl. Czapik érsek állami megbízással tett 1948-as vatikáni látogatását, vagy megbízottjának, Mócsy Imrének kevéssel utóbb tett vatikáni előadását. Ha majd egyszer megnyílnak az elfogulatlan tudományos kutatás előtt a magyarországi és a vatikáni levéltárak (egyedül Mester István római prelátus hagyatékából több mint 3000 Magyarországról írt levél került oda), akkor majd teljesebb kép fog kialakulni az itt előadott 17 év történetéről. De addig Salacz Gábor könyve hézagpótló lesz és marad, mert ez az egyetlen forrásokon alapuló tanulmány, amely az eseményeket a katolikus egyház oldaláról objektíven világítja meg.
Bonn, 1988. november 19-én, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepén.
Adriányi Gábor Vissza