A magyar nyelv és irodalom tanítása

Előszó

Örömmel bocsátom útjára dr. Bence István könyvét. Élethivatásáért égő, vérbeli tanár szólal meg itt, aki nagyon körültekintő, rendszeres előadásban nemcsak azt tárja elénk, mit hogyan kell megtenni, hanem igazmondó lelkének szavára hallgatva azt is, amit nem lehet elérni, mert - a kendőzés nem tarthat örökké - a magyartanítás méltatlan helyzetben van régóta, sőt mindmáig, holott a magyar a középiskola szívközpontja, a "központi tárgy" hivatalosan is, csak épp szűken mérték ki érvényesíthetőségének kereteit a régi iskolai tantervek. A véráram szűk erekben szivárog. Nem csoda, ha szerzőnk panaszhangja minduntalan felhangzik, de, látjuk a részleteknél, nagyon is jogosan. A Pedagógiai Szakkönyvek sorozata eddig sem tartotta feladatának azt, hogy megrekedjen a mában, sőt célja volt egy jobb, igazabb jövő felé való serkentés. Ezt ebből a könyvből, mert ok volt reá, fokozottabban ki lehet érezni. vajha elérnénk a célt: a magyartanítás jogos érvényesítését a közeli jövőben! A mai helyzet persze adva van, és így a gyakorlati cél nem lehet több, mint a tárgy és a gyermek mély, őszinte szeretetéből kiindulva gazdaságosan beosztani az órákat és jól kitölteni a szűk kereteket.
A módszerekre vonatkozó szakirodalom erős viták színhelye ma. Szerzőnk jól feltárja ezt a divergencia-jelleget. Nem törekedett a kérdések végső lezárására, hanem józan átgondolásban, higgadtan jelölte ki a járható utakat különféle idealizmusok, elvek, eljárások lemérésével. Hiszem, e könyvnek ebbe a lemérő jellegében is jelentős eredményei vannak, hiszen az iskolai élet teljéből merít, jeles gyakorlati érzéke van, és igazi nyelv- és irodalomszeretet fűti át. Rendszeresség dolgában alighanem felülmúlja az eddigi műveket (a külföldieket is). Mi minden ment eddig veszendőbe! Mert nem ismerjük jól a módszerek minden ága-bogát.
Az a reményem, hogy a magyartanítás - ez a sokrétű organizmus - önt nemsokára új életet kétségtelenül elszürkülő iskolás világunkba. Csak meg kell éreznünk szerzőnk lelkes szívének dobbanását, törekvéseinek bensőségét. Sok volt eddigelé az álidealizmus, a kendőzés és az illúzió a célokban. Szerzőnk reális, mindent lemérő, átgondoló és igaz ambíciójú lélek. Tanításából kihangzik, hogy csak erős, rugalmas, igazmondó, sőt nagy lélek nevelhet ifjú lelkeket, nem elégségesek merev előírások. Csak az élettel teljes tartalom nemes heve hathat. S erre a hatásra nincs jobb eszköz nemességben jeles irodalmunknál. Nevelőértékének kiaknázásától várjuk az áhított ifjabb s erőteljesebb jövőt. Csak vegyünk mindent szívünkre és tegyünk meg mindent - bárminő is a jelen - az új magyar lelkiség s magyar műveltség-szeretet érdekében. Vissza