A magyar nyelvjárások

Előszó

1. Minden nyelv a valóságban csak egyéni nyelvek alakjában van meg, mert minden egyes ember nyelvének bizonyos egyéni vonásai vannak, melyek más ember egyéni nyelvétől megkülönböztetik. A sok egymástól mind különböző egyéni nyelv között azonban van sok olyan is, melyek hasonló színezetűek, árnyalatúak, tehát aránylag keveset különböznek egymástól s ennélfogva egy-egy külön csoportba foglalhatók össze. Nagyjából legalább is három ilyen csoportot, alakulatot lehet megkülönböztetni az egyéni nyelvek között, t. i. az irodalmi nyelvet, a köznyelvet és a népnyelvet.
2. A nép nyelvéről sokáig azt hitték, hogy romlott nyelv, a nemzet műveltebb osztályaitól beszélt „művelt" nyelvnek a tudatlan parasztoktól való elrontása. Ma azonban már tudjuk, hogy ez nagy tévedés volt. Ha „romlott0 nyelvről tudományos értelemben egyáltalán szó lehetne, akkor inkább a köznyelvet s még inkább az irodalmi nyelvet lehetne annak nevezni, mert ezek sok tekintetben mesterséges fejlesztésnek az eredményei, míg ellenben a népnyelvnek minden egyes sajátsága a nyelvi élet természetes fejlődése útján keletkezett. Egészen tudománytalan az a sokszor hallható ítélkezés is, hogy a parasztok ezen vagy azon a vidéken (mivel nem beszélnek irodalmi nyelven) - „csúnyán" beszélnek.
3. A népnyelvnek az irodalmi nyelvvel és a köznyelvvel szemben legfontosabb jellemző vonása az, hogy nagyon kevéssé egységes, mert számos tájnyelvi alakulatot, tájszólást, szokottabb műszóval élve nyelvjárást lehet benne megkülönböztetni. Vissza