Előszó
Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) szakszótárának legutóbbi (6.) kiadása 1989- ben jelent meg. Az EOQ MNB 1998-ban megjelentetett egy újabb kiadást, amely figyelembe vette az idő közben bekövetkezett változásokat.
Azóta ismét eltelt öt év, és ezalatt további fejlődés következett be, többek között a minőségirányítási rendszerek új koncepcióját bevezető ISO 9000:2000-es szabványsorozat megjelenése. Ez szükségessé tette, hogy a minőségügy területén aktív magyar szakemberek számára új kiadásban tegyük közzé a korszerű fogalommeghatározásokat.
Ez a kiadvány az EOQ Glossary tematikáját vette alapul, de némely tekintetben bővebb az EOQ Glossary által felölelt területnél, hogy megkönnyítse a magyar szakemberek számára az eligazodást néhány rokon területen is. Ugyanakkor általában ragaszkodik a nemzetközileg elfogadott fogalommeghatározásokhoz, és feltünteti ezek hiteles forrását is. Ahol nincs ilyen hiteles forrás, vagy több, nemzetközileg elfogadott forrás is létezik, ott a megfelelő alfejezetek bevezetője erre külön is felhívja a figyelmet.
Nem kiforrott például a kockázatkezelés terminológiája, ezért az ezzel foglalkozó (1.4.) alfejezet felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző nemzetközi forrásokból származó meghatározások egymástól némileg eltérnek és nem tekinthetők általánosan elfogadottaknak. A megfelelő forrásokat itt is feltüntettük.
A legkevésbé tudott hiteles forrásokra támaszkodni az európai jogharmonizáció fogalommeghatározásait tartalmazó 1.5. alfejezet, mégis úgy gondoltuk, hogy az idetartozó legfontosabb fogalommeghatározások felvétele egy korszerű magyar kiadványban hézagpótló szerepet fog betölteni.
A kiadvány felépítése a következő:
1. rész. Minőség
1.1. A minőséget érintő általános fogalmak (ISO/IEC Guide 2, EN 45020)
1.2. A minőségirányítással kapcsolatos fogalmak (ISO 9000, EOQ Glossary, ASQ kiadvány)
1.3. A környezetközpontú irányítással kapcsolatos fogalmak (ISO 14050)
1.4. A kockázatkezeléssel kapcsolatos fogalmak (ISO Guide 73)
1.5. Az európai jogharmonizációval kapcsolatos fogalmak
1.6. A metrológiával kapcsolatos fogalmak (VIM)
2. rész. Statisztika (ISO 3534/1, /2, /3)
3. rész. Megbízhatóság (IEC (50) 191) Mivel a minőségirányítás és a kapcsolódó területek rohamosan fejlődnek és fogalomtáruk bővül, köszönettel és örömmel veszünk minden kiegészítési és pontosítási javaslatot. Reméljük, hogy ez a kiadvány jól szolgálja a szakma tájékozódását a minőségirányítás területén, és elősegíti szakértőink sikeres részvételét a nemzetközi és az európai szervezetekben folyó munkákban.
Vissza