A puszta utolsó krónikása

Fülszöveg

Vonattal átrobogva az alföldi végtelen rónán vagy gépkocsival száguldva az aranyló búza és napraforgótáblák, a haragos zöld kukoricaföldek között ma már csak ritkán látunk az egyenes horizontot megtörő egy-egy falut, kisvárost a távolban. A Nagykunságon, a Sárréten, a Hajdúságban múltat idéző reliktumként áll magányosan egy-egy pásztorszállás vagy tanya. Azokban az években, mikor a nagy szárazsággal küzdünk, a földön öklömnyi repedések tátonganak, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ugyanitt évszázadokon át - a folyószabályozások előtti időben - hatalmas víztenger, benne sás, nád, gyékény rejtette a természet értékeit: halakat, madarakat, állatokat. Itt-ott a kiemelkedő porongon pedig néhány szegényember, pákász, csikász, madarász, halász tengette az életét. Máshol pásztorok vigyázták a rájuk bízott nyájakat kihajtástól beszorulásig. Életmódjuk, tudásuk már a múlté. De ki ne hallgatna bele színes történeteikbe, ha azok bikával viaskodó táltosról, ördöngös kocsisról, a leleményes... Tovább

Fülszöveg

Vonattal átrobogva az alföldi végtelen rónán vagy gépkocsival száguldva az aranyló búza és napraforgótáblák, a haragos zöld kukoricaföldek között ma már csak ritkán látunk az egyenes horizontot megtörő egy-egy falut, kisvárost a távolban. A Nagykunságon, a Sárréten, a Hajdúságban múltat idéző reliktumként áll magányosan egy-egy pásztorszállás vagy tanya. Azokban az években, mikor a nagy szárazsággal küzdünk, a földön öklömnyi repedések tátonganak, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ugyanitt évszázadokon át - a folyószabályozások előtti időben - hatalmas víztenger, benne sás, nád, gyékény rejtette a természet értékeit: halakat, madarakat, állatokat. Itt-ott a kiemelkedő porongon pedig néhány szegényember, pákász, csikász, madarász, halász tengette az életét. Máshol pásztorok vigyázták a rájuk bízott nyájakat kihajtástól beszorulásig. Életmódjuk, tudásuk már a múlté. De ki ne hallgatna bele színes történeteikbe, ha azok bikával viaskodó táltosról, ördöngös kocsisról, a leleményes betyárról vagy éppen a tehén tejét elvivő boszorkányról szólnak. Ebbe a világba vezeti el az Olvasót Szűcs Sándor, a magyar néprajztudomány egyik legszínesebben író alkotója.
A szerző még találkozott azokkal a „vízi emberekkel", akik élték azt az életet. Lejegyezte történeteiket, érdeklődéssel figyelte, rajzolta azokat a tevékenységeket, amely segítségével a vadon élő növényekből használati tárgyakat készítettek, ahogy a madártojásokat, a madár és a nagyobb állat nyomait megkülönböztették vagy éppen felsorolták a rét tengernyi gyógynövényét, virágát. A réten élő emberek ismerték a szél járását, a csillagok állását és megannyi természeti jelenséget, amelyre ma már alig bukkanimk.
„A puszta utolsó krónikásá"-nak könyvét meleg szívvel ajánlom Minden Generációnak. Elolvasásával új ismeretekkel és élményekkel lesz az Olvasó gazdagabb.
Dr. Örsi Julianna néprajzkutató Vissza