Előszó
A Kárpát-medencében az 1526 és 1750 közötti időszakból ránk maradt olvasmánytörténeti forrásainak levéltári feltárására irányuló, 1979-ben Szegeden megindult kutatás az ezredfordulóig befejeződik. Ezen két évtized alatt elegendő dokumentum került napvilágra ahhoz, hogy akár földrajzi egységenként, akár szociális rétegenként vagy szakmai, illetve vallási csoportonként e reprezentatív minta alapján képet alkothassunk az eruditív jellegű műveltségről. Az alapkutatást az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA), illetve a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) különböző programjainak keretében támogatta.
A feltárt dokumentumok közül a könyvjegyzékek bibliográfiai nyilvántartására hoztuk létre azt a „Könyvtártörténeti Füzetek" című sorozatot, amelynek eddig 7 kötete jelent meg, s további két kötet összeállítása most folyik. A bibliográfiai nyilvántartásunk már régóta kettős jellegű. A „Könyvtártörténeti Füzetek"-ben megjelent információkon kívül adatbázisban rögzítünk számos, a gyűjteményre, illetve annak tulajdonosára vonatkozó adatot. Az adatbázis tartalma a következő:
A dokumentum dátuma, a bibliográfiai nyilvántartás azonosító száma (KtF); a tulajdonos neve, származása (polgár, nemes, főnemes), életrajzi dátumai, hol élt (területet adunk meg: Felvidék (a mai Szlovákia), Partium (ma jelentős részben Romániában), Erdély (ma Romániában), Nyugat-Magyarország (beleértve a mai Burgenlandot is), Török Hódoltság, Dunántúl, Alföld, Délvidék (a mai Szerbiában, részben Romániában), Horvátország (az Ozalytól északra eső terület - a mai Dél-Horvátországot kihagytuk a vizsgálatból!), neme (férfi, nő), foglalkozása, tisztségei, nemzetisége, vallása(i), iskolái (középfok), iskolái (felsőfok), kiadott írásai (van vagy nincs), kéziratban maradt írásai (van vagy nincs); a gyűjtemény helye, keletkezési ideje (generációs könyvtár-e?), jellege (intézményi vagy magán); a jegyzék leírója (a gyűjtő, a gyűjtő hozzátartozója, a gyűjtő megbízottja, hivatalos személy, nem tudjuk), a jegyzék egykori lelőhelye (ha csak kiadásból ismerjük, s az eredetit nem találtuk meg), a jegyzék mai lelőhelye, a jegyzék kiadási adatai, az "Adattár..." sorozatban hol jelent meg, a jegyzék tipológiai helye, a jegyzéken szereplő könyvtételek száma; megjegyzés.
Vissza