A tengerben élnek krokodilok

Fülszöveg

Ha Afganisztánban látod meg a napvilágot, könnyen előfordulhat, hogy valaki kétségbe vonja a létezéshez való jogodat. Apád egy gazdag embernek dolgozott, s meghalt; a kamionja rakományát elrabolták, helyette te lennél a kártérítés. Lassanként kinövöd a rejtekhelyet, melyet édesanyád ásott a krumpliverem mellett; így hát egy nap bejelenti, hogy elutaztok. Elkísér Pakisztánba, megsimogatja a fejedet, szavadat veszi, hogy jóravaló ember válik majd belőled, s magadra hagy. E tragikus, ám a szeretet vezérelte tettel veszi kezdetét Enaia-tollah Akbari hihetetlen utazása, mely során - Iránon, Törökországon, Görögországon keresztül - végül Olaszországba érkezik. Odisszeája során megéli a nyomort, találkozik nemes lelkekkel; s mindvégig őrzi ironikus hangját és ellenállhatatlan mosolyát.

És valóban, egyszer csak előbukkant egy kocsi, egy rendőrségi furgon, kerekei nyomán pattogtak a kövek az úton, a rendőrök üvöltve ugráltak le róla: Megállni! Mindany-nylan futásnak eredtünk. Ők meg... Tovább

Fülszöveg

Ha Afganisztánban látod meg a napvilágot, könnyen előfordulhat, hogy valaki kétségbe vonja a létezéshez való jogodat. Apád egy gazdag embernek dolgozott, s meghalt; a kamionja rakományát elrabolták, helyette te lennél a kártérítés. Lassanként kinövöd a rejtekhelyet, melyet édesanyád ásott a krumpliverem mellett; így hát egy nap bejelenti, hogy elutaztok. Elkísér Pakisztánba, megsimogatja a fejedet, szavadat veszi, hogy jóravaló ember válik majd belőled, s magadra hagy. E tragikus, ám a szeretet vezérelte tettel veszi kezdetét Enaia-tollah Akbari hihetetlen utazása, mely során - Iránon, Törökországon, Görögországon keresztül - végül Olaszországba érkezik. Odisszeája során megéli a nyomort, találkozik nemes lelkekkel; s mindvégig őrzi ironikus hangját és ellenállhatatlan mosolyát.

És valóban, egyszer csak előbukkant egy kocsi, egy rendőrségi furgon, kerekei nyomán pattogtak a kövek az úton, a rendőrök üvöltve ugráltak le róla: Megállni! Mindany-nylan futásnak eredtünk. Ők meg lőni kezdtek ránk a Kalasnyikovjalkkal. Hallottam, ahogy a golyók süvítenek a fülem mellett. Futottam, futottam, s közben egyfolytában a gazníi dombokra és a sárkányreptető versenyre gondoltam. Futottam, futottam, és a Nava-beli asszonyokat láttam magam előtt, ahogy a kormapalaut keverik. Arra gondoltam, milyen jól jönne most egy gödör, egy földbe vájt árok, olyasmi, mint amilyenbe az öcsémmel rejtőztünk a tálibok elől. Osztód száhibra gondoltam, meg káká Mamidra, Szufira, az óriás kezű emberre, meg a kermáni barátságos házra. Rohantam tovább, a mellettem futó férfit eltalálták, azt hiszem, a földre zuhant, és nem mozdult többé. Afganisztánban gyakorta hallottam lövések zaját. Különbséget tudtam tenni a Kalasnyikovok és a többi gépfegyver hangja közt. Futottam, futottam, és azon gondolkoztam közben, vajon milyen fegyverrel lőnek ránk. Kicsi voltam. Azt képzeltem, hogy kisebb vagyok, mint a golyó, kisebb és gyorsabb. Azt képzeltem, hogy láthatatlan vagyok, légnemű, akár a füst. Végül, amikor abbahagytam a futást - mert már elég messzire jutottam -, emlékszem, az első gondolatom az volt, hogy elmegyek innét. Nem, nem akarok félni soha többé.
Akkor határoztam el, hogy megpróbálok átjutni Törökországba. Vissza