A vegytan tanítása

Előszó

A VEGYTAN TANÍTÁSÁNAK CÉLJA.
A természeti ismeretek tanítását a magyar középiskolában intézményesen a Ratio Educationis alapozza meg első ízben. Az új tárgyak ekkor a felvilágosodás szellemének megfelelően a következő megokolással törnek be a hagyományos gimnáziumi oktatás területére: „szükséges, hogy a tanulók már zsenge korukban oktatást nyerjenek abban a tudományban, mely elismert tárgyi gazdagságánál és hasznosságánál fogva csaknem mindenkinek, bármely állásban legyen is, előnyére válik. És pedig, annyival inkább, minél bizonyosabb, hogy a magyar királyság területén bőségesen elszórt természeti kincsek többnyire csak azért maradnak eltemetve, mert nem ismerik őket. Nem szabad tehát a legnagyobb gondosságot sem sokallanunk, hogy ezt a hasznos és szükséges tanulmányt előrevigyük."
Ezzel a természetismereti tárgyak születésük pillanatában olyan örökséget kaptak, amelynek előnyét alig látták, terhét azonban mind a mai napig súlyosan viselik. A hasznosság elve ugyanis nevelési vonatkozásban már a második Ratio megalkotásakor rossz ajánlólevélnek bizonyult és azóta is erősen vitatott szempont a tantervszerkesztés terén. Nem először merül fel a kérdés, lehet-e a gimnázium célja az életben közvetlenül alkalmazható, hasznos ismeretek közvetítése és nem utolsó ízben érvelnek a természeti tárgyak tanításának hívei azzal, hogy maga a mindennapi élet sürgeti az „általános műveltség" fogalmának kibővítését természetismereti elemekkel. Mi legyen tehát a természeti oktatás igazi feladata? Ez a nagy kérdőjel mered a vegytan tanára elé is, amikor igazolni akarja tárgyának szerepét, értékét és jelentőségét a gimnáziumi oktatásban és nevelésben. Vissza