A vizuális és verbális tudás együttes alkalmazása a fotografikus művészetben

Előszó

Részlet:
AZ ÉRTEKEZÉS KUTATÁSI FELADATA
A doktori értekezés megírását az a gondolat hívta életre, amelyet Ryle A szellem fogalmá-ban kifejt, miszerint az esztétikai ízlés, éppúgy, mint a humor vagy az ötletes eljárások kánonjai íratlanok. Kutatásom arra törekszik, hogy ezt a nézetet a verbális és vizuális artefaktumok együttállása esetében próbára tegye, s megvizsgálja, hogy mennyiben írhatók le az ötletes eljárások. Nagy volt a kísértés, hogy Ryle felvetései közül inkább a tapintatos viselkedés vagy a humor felderítetlen kánonjait vizsgáljam. Azonban, mivel elméletben és gyakorlatban is a fotográfiának vagyok érzelmileg mélyebben elkötelezve, úgy éreztem, hogy a legkedvesebb amit tehetek érte, hogy a fotóművészet összefüggéseinek felderítésére teszek kísérletet. Valójában arról sem kellett lemondanom, amit nem választottam: az ötletes eljárások és a humor éppúgy sajátjai a vizsgált fotográfiáknak.
Induljunk ki abból a feltevésből, hogy a képek kihasítanak egy szeletet a világból. A diszciplína környezet, amely alkalmat ad rá, hogy a képeket elemzés tárgyává tegyük, elkényeztet minket. A szemiotika formatani és jelentéstani megközelítést kínál, segítségünkre van a látás pszichológiája, a kulturális antropológia is és további módszereket bocsát rendelkezésünkre a filozófia, az esztétika, a kommunikációelmélet és a megismeréstudomány. A "művészettörténet" kifejezés leginkább földrajzilag és időben behatárolt értelemben használatos, míg a művészettudomány időbeli korlátok nélkül felöleli más kultúrák művészetét is. Doktori értekezésem kapcsán azt is megkerülhetetlen tényként kell megemlítenem, hogy Foucault gondolatai indukálták létrejöttét, ezek ösztönöztek arra, hogy a verbális elemnek és a fotográfiai viszonyoknak egy lehetséges és érvényes értelmezési keretét megalkossam. Foucault tanulmánya mutatott rá, hogy korszakonként és területenként hogyan változik a módszer és az értelmezés, ahogy a minket körülvevő tárgyak és jelenségek fékeveszett burjánzást időről időre megpróbáljuk megszelídíteni. Meghatározások segítségével, stílusirányzatok behatárolásával, korszakokra felosztással, elnevezésekkel tagoljuk a teret és az időt. Nevekkel illetjük a dolgokat - ez az a módszer, amely által emberemlékezet óta kereszteződik a nyelv a térrel. Megkíséreljük a rendszert és kategóriáit felépíteni, elnevezésekkel elkülöníteni a dolgokat. Égövenként, kultúránként, koronként más-más megközelítést alkalmazunk. Vissza