Előszó
2009, a „Kreativitás és Innováció Európai Éve"-ként vonul be a gazdaságtörténetbe. Miért vált fontossá ez a két terület az Európai Unióban és miért szerepeltette kiemelt eseményei között - a tudomány ünnepi rendezvénysorozatában - a Magyar Tudományos Akadémia?
A válasz egyszerű: a kreativitás, az innováció mind a személyes fejlődésben, mind pedig a nemzetgazdasági növekedésben fontos szerepet tölt be, ezért jelentőségének tudatosítása eminens feladat. Különösen fontos ez az ifjúság, a fiatalok körében. Jó, ha már tanulmányaik során magukévá teszik a „Képzelj! Alkoss! Újíts!" jelmondatot és ez a gondolkodás kihat teljes életpályájukra is.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája örömmel vállalja fenti célok elérésének támogatását - ennek adott fórumot a tudománynapi rendezvénysorozata - és tudományos, kutatói tevékenységének eredményei is azt bizonyítják, van értelme a folyamatos megújulásnak. 2010-től a MÜTF az alapképzésen (BSc.) túl, már mesterszakon (marketing MSc) is várja tudásra vágyó hallgatóit.
De nem csak a főiskola tanárai és diákjai adtak számot eredményeikről, a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal, és a KEM Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségével közös rendezvényen a régió és országos szervezetek képviselői, de külföldi partnerintézmények előadói is bizonyították, van tennivaló és szükség is ezen a területen.
Így képet kaphattak a résztvevők a magyar nagyvállalatok innováció képességéről, az innováció és társadalmi felelősségvállalás összefüggéseiről egy kereskedelmi vállalatnál (SPAR), a tudásmenedzsmentről (OVITAS), az innováció és a regionális fejlesztések kapcsolatáról (Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány), a kreativitásról a művészetben (Tatabányai Múzeum - fotóművészet) vagy éppen a tehetséggondozásról egy diák szemével (MÜTF).
A szekciók további részleteket (pl. innováció az agrármarketingben; e-kereskedelem; nyelvtanulás; vállalkozó egyetem; élelmiszerfogyasztói szokások; környezettudatos marketing; helyi élelmiszerellátó rendszerek(Japán); önkormányzati kommunikáció; felnőttképzés és LLL...stb) villantottak fel egyes szakterületekről, megerősítve azt, hogy csak fáradtságos munkával lehet új és újabb eredményeket elérni. Egyidejűleg érdemes figyelni az ősi kínai mondásra is: "Elmondod elfelejtem, Megmutatod, tán megjegyzem. Ha együtt csináljuk, megértem."
Vissza