Az idő nem múlik

Előszó

A fizika és egyben a hétköznapi világkép legújabb kori alakulásában talán az egyik legfontosabb és máig ható állomás a klasszikus newtoni mechanika kudarca volt. 1887-ben számolt be Michelson és Morley a Föld éterbeli mozgási sebességét meghatározó kísérletsorozat a várakozástól eltérő eredményéről. A klasszikus fizika egyértelműen azt jósolta, hogy a berendezésben kialakult interferencia-képnek adott módon meg kell változnia, amikor a higanyon úszó kőtömböt 90°-kal elforgatják. Ez a várt interferencia-változás elmaradt. A kor fizikusai kétségbeesett ötletekkel próbálták ezt a helyzetet orvosolni. Igyekezetük teljesen indokolt volt, hiszen ez a kísérleti eredmény a newtoni klasszikus mechanika végét jelentette. Ismeretelméletből tudjuk, hogy a kísérletek nem bírnak egyértelmű bizonyító erővel egyetlen elmélet mellett sem, hanem csupán alátámasztják azokat. Ugyanakkor egyetlen kísérlet is képes megcáfolni egy elméletet, amely a mérési eredménytől szignifikánsan eltérő adatokat jósolt. A Michelson-Morley kísérlet ilyen értelemben a newtoni fizika bukását jelentette. A bukás beismerése azonban már nem egyszerű dolog. Gyermeklélektanból ismert, hogy szinte bármit el lehet venni a gyerekektől, de csak akkor, ha valami mást adunk helyette. Az igazság az, hogy ebből a szempontból a felnőttek is gyerekek. Körömszakadtukig ragaszkodtak a mechanikához, mert nem volt más helyette. A tudománytörténet azóta árnyaltabbá tette ezt a drámát, és ma már úgy fogalmaznak, hogy minden tudományos elméletnek van hatóköre, és pl. a Michelson-Morley kísérlet nem tett mást, mint kijelölte a newtoni fizika hatókörét. Azaz, hogy a klasszikus mechanika nem alkalmas a fény terjedésével kapcsolatos jelenségek leírására. Továbbá alkalmatlan az inerciarendszerekben történő transzlációs mozgások leírására is. Csupán mint egy elvileg hibás, de kis sebességek esetén jó közelítést adó modell maradt. Abban az időben ez a paradicsomból való kiűzetéssel egyenértékű katasztrófának számított, hiszen nem leírni nem volt képes a jelenséget, hanem téves eredményt jósolt. Ezért a fizikusok készek voltak önkényes hipotézisek bevezetésére is, csak hogy megmenthessék a mechanikát. Lorentz például csak azért, hogy megmagyarázza az interferencia-kép változatlanságát, kitalált egy új effektust. Feltételezte, hogy az éterszél összenyomja a testeket, méghozzá pontosan abban a mértékben, ami a Michelson-Morley kísérlet eredményeiből visszafelé kiszámítható. Ezt a módszert ma is jól ismerik a laboratóriumi gyakorlatot végző hallgatók, akik a jó osztályzat reményében matematikai csalásokat követnek el a mérési jegyzőkönyvek kiértékelésekor. Vissza