Balogh László

Fülszöveg

E sorok írója elsőéves főiskolás kora óta ismeri Balogh Lászlót és a munkáit. Korrekt, studiumszerű, diófapác rajzok voltak ezek a munkák, de valahogy volt már bennük valami, ami a műfajon túlment, volt bennük valami ízes.
Balogh László "festő, grafikus" jelzi a Művészeti Lexikon, de a szűkszavú megjelölés nála mást jelent. A szokásossal szemben ő előbb lett grafikus, azután festő, végzettsége tulajdonképpen alkalmazott grafikus, ma is végez ilyen munkát. További lexikális adat: Szentendrén született. És úgy érezte, festenie kell, predestinálta a hely, talán mást nem is tehetett volna, minthogy fessen.
A szentendrei festészet irányzatai közül a konstruktivitást vállalta, választotta, olyan képszerkesztési élő hagyományt, mint a Barcsay nevéhez fűződő festészet. Igenám, de a hommage még nem epigonság, meg aztán ennek a fiatal művésznek a személyisége is volt olyan erős, hogy a kezdeti lépések után kereste, kikereste és megtalálta saját hangvételét. Bizonyos dekoratív monumentalitás a sajátja Balogh képeinek, grafikáinak. És festészetének potenciális ereje, festőalkata utóbb már nem bírta el a kis formátum - bár tartalmában korlátlan - beszűkítését. Igaz, nem termékeny művész ő, meditál, hatszor, hatvanhatszor meggondolja, míg véglegesítene egy festői gondolatot, monumentális ember-alkajainál, vagy a konstruktivitás fegyvertárának tudatos és tudott igénybevételével előadott nagyméretű legújabb síkban tartott, kép-építményeinél. Minden geometrikus most nála. De nem volt-e mértanias a gyémántköves festés annak a Görög utcai háznak a falán, már a XVII. században? Kapásból rámondhatnánk, hogy az új Balogh képek egy- még a motívum emlékeivel árnyalt - szentendrei neo De Stijlt képviselnek. Azt is, de nem csak azt, mert a Balogh-féle architektura freskószinű kockáiba belejátszik ennek a művésznek a szárazsággal szembenálló, ízes kifejezőereje, vagyis az egyénisége.
Frank János Vissza