Budapest téridőben

Előszó

Ez a város boldog-boldogtalan életünk színpada. Recsegő deszkáin tanuljuk a járást életre, halálra. Tekintetével simítja belénk a hétköznapi patriotizmust, az örök hazavárás visszatérő örömét. Itt van múló időnk, kékszalagos Duna-parti keringőjének hegyes-völgyes évszázadaival. Bigott barokk, megfegyelmezett klasszicista, határtalan eklektikus és elvtársi szocreál mögül eltervezett panelkultúra omladozik a közelmúltjából szabadult színen.
Budapest. Az itthon és az otthon ecetfás udvarán, a porolónak dőlve ámuló kisgyerek várja a néhai kintornás zenéjére kurjongató ószerest, aki már nem jön el, bár ódon szögletekben még tükröződik a Pál utcában einstandolt üveggolyó. Még a sóhajtozó temetők örökálmú lakói koptatta macskakövek belesípolnak a behálózott jelen filmvásznára egy kis multiplex előtti feelinget. Megírni és megfotózni; képes képtelenség. Kísérlet, vakvezető fehér bot a kanyargós metropolisz változó ege alatt. Az egybeforrt Pest, Buda és Óbuda kiegyezett a hatalmi szándékkal, és közös ágyba fektette német, magyar, zsidó, roma, szerb, szlovák tagjait, hogy hungarikumot gyártson a pesti vicc alapjához. Gyorsan felnövekvő kohóban olvadt magyarrá az egy nyelvvé nemzett idegen szó. Égbe szöktek a fotós könyvek modelljei, ívelő hidak és büszke paloták hirdették a mutáló város kamaszkorát.
Nemes, polgár, kereskedő és szervezetten ébredő munkás hamar magába lakta az áradó folyó két oldalát. Mire Heidi, a vurstli szakállas hölgye rákacsintott a cselédlányt szorongató baka bajszára, a szomszédos Angolpark úri közönsége már terített asztalnál egy női zenekar vonóiból élvezhette az Újvilág Szimfóniát. Helyet kapott a szent és a profán. Kinőtte magát a pubertás, és táguló panorámába költözött az urbánus horizont. Rakpartok, terek, sugárba szökő utak rajzoltak új térképet a bedekkerek lapjain. Persze volt itt történelmi sikoly is, mikor cezúrát vágott a téboly, és vérben úszott a kék Dunánk. Recsegett-ropogott a sokszínű Budapest. Házairól hullott címer, vakolat, horogkereszt és sarló-kalapács. Bizonytalan sínű állomásairól indultak vonatok életbe, halálba. Volt, aki maradt, mert jó sorsa úgy rendelte, hogy lássa a várost éber szemmel, mint fotós teszi, mikor élességet keres. Vissza