David Beckham

Előszó

Bevezetés: a Real Senor Pérez, Senor Di Stéfano, Hölgyeim és Uraim! Aki valaha futballozott már, az minden bizonnyal járt efféle öltözőben. Kopott csempével borított padló, az olcsó fertőtlenítő semmihez sem hasonlítható, minden rejtett zugba behatoló szaga, szürke, ócska lemezszekrények, a csapdosástól megviselt ajtajukon kis lakattal, egyik-másik már kifordult a sarkaiból, és még nem javították meg, ám nincs gazdájuk, ezért nincs is jelentősége az egésznek. Alacsony padok, amelyeken mintha mindig eggyel kevesebb hely lenne, mint ahányan a meccs végén fáradtan lerogynánk rá. Most az egyik távoli öltözőszekrény ajtaja nyitva, rajta egy csillogó-virító fehér Real Madrid-mez. Olyan fényes, mintha reflektort irányítottak volna rá. A padon gondosan összehajtott nadrág, alatta stoplis cipő. Egyedül vagyok. Fojtott beszélgetések foszlányai kúsznak a fülembe, ott állnak néhányan, az ajtó túloldalán. Azért vagyok itt, hogy átöltözzek. Egy másik ajtó az edzőpályára nyílik. Mellette hatalmas tükör, a játékosok szemügyre vehetik magukat benne, mielőtt elhagyják az öltözőt. Végignézek a pasason, akit látok benne. A fehér Real-mezben nagynak látszom. Nagynak is szeretnék látszani. A hangok közelednek. Hirtelen eszembe jut, hogy a tükörben a saját jövőmet látom. Elégedettséget is érzek, miközben idegeim pattanásig feszültek. Itt vagyok. Különös, de alig huszonnégy órája vagyunk Madridban: ennyi ideje tart a Beckham család új élete. A Manchester Uniteddel kötött szerződésem június utolsó napján járt le, és július elsején írtam a nevemet az új szerződés szövege alá. Ma, július másodikán, ténylegesen is megkezdődik a realista korszakom. Vissza