Dolgozó emberek között

Előszó

Ötödik alkalommal rendezik meg az Ernst Múzeumban Dolgozó Emberek Között címmel a munkaábrázolások kiállítását, - melynek a szakszervezeti mozgalom a gazdája - és amely most hároméves szünet után számol be képzőművészeink ez irányú tevékenységéről. Ez a kiállítás-sorozat úgyszólván a születése első percétől kezdve viták pergőtüzében állt. Egyesek a nehezen elért festő, szobrászi és grafikai eredményeket, a művészi megnyilatkozás formáját, a stiláris és mesterségbeli vívmányokat féltették a megadott tematikától. Féltették az alkotókat az üzemi vagy mezőgazdasági munka elevenebb mozgásától, az esetleges érzelmi emócióktól, amelyek befolyásolhatják, megbonthatják, szétzilálhatják az ízlésesen egymás mellé tett színfoltokat, a ritmusos képszerkezet, a rafinált faktúrákat. Sokan őszinte aggodalommal kísérték a tematikus programot: az olcsó siker, az idilli vagy álheroikus magatartás besettenkedését, pontosabban visszalopakodását, illetve új formában jelentkezését sejdítették a cím mögött. És persze olyanok is vannak, akik túlhaladottnak ítélik a tematikus művészetet, s egyformán elfogultak hibáival és eredményeivel szemben. Szigorúbban pontozzák a komoly erőfeszítést igénylő vállalkozásokat, mint a jellegtelen, kizárólag dekoratív célt szolgáló munkákat. Nem csoda, ha művészeink az utóbbi években gyakran választották a mutatósabb megoldásokat, amelyek kevesebb gyötrődéssel járnak. A valóság végletekig transzponált, jelekké átírt képén sem a kritika, sem a közösség nem kérheti számon a kiindulópontul szolgáló élményt úgy, ahogyan a tárgyszerű ábrázolásnak kell helytállnia a tartalom kifejezésében.
Azt a tényt azonban szívesen mellőzik az aggályoskodók, hogy képzőművészetünk az elmúlt évtizedben nagykorú lett, az alkotók tudatosan vonják meg műveik tartalmi körvonalait, s csak ritkán tévednek egy-egy téma megközelítésekor a hamisság és a felszínesség ingoványába. Inkább kevesebbet ölelnek be műveikbe a világból, de a valóság kisebb darabjának is mélyére igyekeznek hatolni, s csak sokoldalú elemzés után nyúlnak szélesebb társadalmi panorámát kibontó témához. Ez az oka annak, hogy kiállításainkon elszaporodtak az egy-két figurát, a közvetlen környezetet bemutató munkák, látszólag tanulmány jellegű, de szuggesztivitásban azt messze túllépő alkotások. A komplex valóságélménnyel elsősorban a fiatalok tematikus törekvéseiben találkozhatunk. Legtöbbjüknél az indulásnál kapcsolódik a forma a tartalomhoz, egy-egy lelkiállapot, egy-egy szituáció lényegének keresése irányítja a forma kiválasztását, nem egyszer döntő szerepet játszik az egyéni stílus megtalálásában is. Mert a fiatal mestereknek csak töredéke elégszik meg a bombasztikus, a komplikált, az esetleg megbotránkoztató közlésmóddal. A nagyobbik rész gyötrődve keresi az igaz utat, széles ívben kerülve az előtte járó nemzedék tévedéseit. A kísérletezés túljutott a csendélet témakörének formai izgalmain, s egyre gyakrabban kap helyet az ember, s az ember világa a képekben, szobrokban. Ez az ember korának gondjaival és problémáival terhelve az egyén s társadalom jellemző tulajdonságaival együtt jelenik meg az alkotásokon. A munkahely vagy otthon atmoszféráját, minősítő jellegzetességeit hordozza. A művész állásfoglalása, szolidaritása, érzelmi reagálása nem kívülről és utólag, végső lakkrétegként kerül a műre, hanem együtt terebélyesedik a képformálással, a plasztikai formaalakítással. Megesik, hogy a tartalmi megrendülés a forma előtt jár, s a hang meg-megcsuklik, a mondanivaló töredékessé válik, a szárnyalni vágyó kifejezés roskadozik az élmény súlya alatt. De még az ilyen alkotások is többet adnak, mint a könnyed, felületes látványrögzítés, vagy a robbanó ötletekkel teli képi színjátszás. Vissza