A magyar nyelvhelyesség és a magyaros fogalmazás kérdései

Előszó

Részlet a könyvből:

I. A nyelv és a beszéd ; a magyar és a többi nyelv.

Mielőtt magával a nyelvhelyesség fogalmával foglalkoznánk, tisztáznunk kell néhány fontos fogalmat. Ezek közt a legjelentősebb ez a kérdés: mi a nyelv?
1. A tudomány rendesen szembeállítja egy más - párhuzamos - fogalommal, a beszéddel, s így egyszerre magyarázza meg mindkettőnek az értelmét.
Vegyünk egy példát. A szobában ülve kopogtatást hallok kintről. Kívánság támad bennem; jöjjön be, aki kopogott. Odamegyek az ajtóhoz, kinyitom, s a kint várakozó előtt karommal befelé intek. Ezzel a kifejező mozdulattal, mint jellel, kifejeztem a kívánságomat. Lelki tartalmunknak minden ilyenfajta kifejezését beszédnek nevezzük, a testi mozdulatokkal való beszédet jelbeszédnek.
A kifejező mozgások az emberi együttélés legősibb és legvilágosabb jelei. Ha valami idegen test fejem felé közeledik, ösztönösen félrekapom. Így lassan összekapcsolódik a meghökkenés és a fej hátrarándítása, s ma is kifejezhetjük ezzel a mozdulattal - mint jellel - meglepetésünket, megütödésünket. Ugyanígy, ösztönös mozdulatból fejlődhetett a dacos, nemtörődöm elutasítás jele: a vállrándítás, - Mikor a kopogtató előtt kinyitom az ajtót és befelé mutatok, mozdulatom láthatólag kifejezi kívánságomat, értelme magától értetődik, „evidens". Ugyanilyen szemléletes, közérthető jelet használunk, ha valakit kezünknek magunk felé mozgatásával magunk felé közeledésre akarunk bírni stb. - Ismét más jelek csak a közösségi élet megszokott használata során kapták jelentésüket. A fej függőleges rázása (a bólogatás) pl. az európai népek közt beleegyezést, igenlést fejez ki; de más népek éppen ellenkező, (tagadó) értelemben használják. Ilyen módon különböző eredetű kifejező mozgások szinte egész rendszerré sokasodtak.
Mi mégsem a jelbeszéd, hanem inkább a hangos beszéd útján fejezzük ki magunkat társaink előtt. Az ajtó előtt állóhoz kiszólunk: Tessék! Vissza