A görbe tű

Előszó

Yeh Ling vendéglője pontosan a sivár Reed Street és a neonfényes ragyogó út között feküdt, amelyet a „színházak birodalmának szoktak nevezni. A sivatag azoknál a komor külsejű házaknál kezdődött, melyekben számtalan divat- és kalapszalon, valamint fogászati műterem lesett kliensekre és kiterjedt egészen a Bennet Street "üvöltő vadon"-jáig. Ez a rendszerint csak képletesen alkalmazott megjelölés ezúttal a valóságot fedte, mert a Bennet Streeten a huszonnégy óra egyetlen percében sem szünetelt a lárma. Nappal gyermekek visitozása, éjjel részeg verekedők orditása; ez volt sohasem változó műsora ennek a vidéknek. Ez a környék volt a bámulatosan szapora városrész gyermekeinek játszótere, éjjel pedig ez volt a »ring«, ahol övig meztelen férfiak intézték el egymással „lovagias ügyeiket, bátorítást vagy szitkokat károgó asszonyaik segédlete mellett.
Yeh Ling szerény vendégfogadója valamikor az utca uras végén lapult meg, specialitása különleges kinai ételek készítése volt. Később mind közelebb kúszott a színházak birodalmához, miközben az üzem hallgatag tulajdonosa, a hallgatag léte alázatos ázsiai, egyik házat a másik után szerezte meg.
Azután egy ugrással a főúton termett az étterem, díszes cégérrel, francia szakáccsal, a legkifogástalanabb maitre d'hotel, Signor Macirduino vezénylete alatt álló olasz pincérhaddal. Ez a rész, amely a homlokzatán pompázó aranyozott téglák után az »Aranytető« elnevezést kapta, rendkívül finom volt. A termek rózsafaburkolatú falai ernyőzött lámpák lágyan tompított fényét szórták szét, a vendégeket aranyozott felvonó szállította az első emeletre, ahol a pazarul berendezett étkezőfülkék üvegajtóit nehéz kínai selyemfüggönyök fedték. Yen Ling alázatosan úgy vélte ugyan, hogy mindez már az előkelőség túlzott formája, de volt valakik, aki a fényűzést szükségesnek és helyesnek találta az üzletben és a kis kínai egyszerűen engedelmeskedett... Vissza