Életbölcseség

Előszó

Az életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában benne rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást. Oly életre, mely hideg és érett megfontolás mellett is kívánatosabb a nemlétnél, amelyhez önmagáért, nem csupán a haláltól való félelmünkben ragaszkodunk. Hogy az emberi élet egy ilyen lét fogalmának megfelel-e, vagy egyáltalán megfelelhet-e, oly kérdés, amelyre az én filozófiám tudvalevően nemmel felel, holott az életboldogság fogalma igenlő választ tételez fel. Ez pedig az emberrel veleszületett tévedésből fakad, amint főművemben gáncsolva kimutattam.
Hogy e gondolatokat mindazonáltal kifejthessem, teljesen el kellett távoznom attól a magasabb, metafizikai-erkölcsi állásponttól, amelyhez filozófiám lényege elvezet. Az itt következő fejtegetés ezért is bizonyos megalkuváson alapszik, amennyiben a közönséges, tapasztalati állásponton marad és ennek tévedését osztja. Értéke is csupán feltételes, mert maga az életboldogság szava is merő szépítgetés. Teljességre sem tart számot, részben a tárgy kimeríthetetlen voltánál fogva, részben, mert különben a másoktól már elmondottakat kellene ismételnem.
Előzőimet nem használtam fel, mert a kompilálás nem kenyerem. Annál kevésbbé tehettem ezt, mert különben oda lett volna a felfogás egysége, ami az efajta műveknek a lelke.
Általában természetesen minden idők bölcsei mindenkor ugyanazt hirdették, a balgák pedig, azaz minden idők mérhetetlen többsége, mindenkor ugyanazt cselekedték, vagyis annak az ellenkezőjét, és ebben marad a dolog továbbra is. Jól mondja Voltaire: »Ezt a világot oly balgának és gonosznak fogjuk itt hagyni távozásunkkor, amilyennek beléptünkkor találtuk«. Vissza