Fülszöveg
„Ez a könyv az életem azon eseményeiről szól, amelyekről a nyilvánosság előtt eddig még nem beszéltem. Nem eredményekről és versenyekről mesélek, hanem a gyerekkoromról, küzdelmeimről, kétségeimről és reményeimről.
Az emberekről, akikkel találkoztam, és akik közül sokat szerettem, míg néhányukat kifejezetten nem. A vidám pillanatokról, a pályán megvívott csatákról a riválisokkal és olyan barátokkal, mint Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Mesélek a világbajnoki cím felé vezető idegőrlő pillanatokról, és a nyugalomról, ami mindig megszáll, ha beülök az autóba.
Az eufóriáról és a letaglózó veszteségekről Apámról, aki számtalanszor megmentett, a pillanatról, amikor kételkedett bennem, és az űrről, amit maga után hagyott. Egyszóval az életemről - a versenyző mögött az emberről."
Az angliai Frome-ban született Jenson Button generációjának egyik legnagyobb autóversenyzője. A Forma-1-ben eltöltött tizenhét év és 309 verseny alatt mindent megtapasztalt, ami ebben a...
Tovább
Fülszöveg
„Ez a könyv az életem azon eseményeiről szól, amelyekről a nyilvánosság előtt eddig még nem beszéltem. Nem eredményekről és versenyekről mesélek, hanem a gyerekkoromról, küzdelmeimről, kétségeimről és reményeimről.
Az emberekről, akikkel találkoztam, és akik közül sokat szerettem, míg néhányukat kifejezetten nem. A vidám pillanatokról, a pályán megvívott csatákról a riválisokkal és olyan barátokkal, mint Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Mesélek a világbajnoki cím felé vezető idegőrlő pillanatokról, és a nyugalomról, ami mindig megszáll, ha beülök az autóba.
Az eufóriáról és a letaglózó veszteségekről Apámról, aki számtalanszor megmentett, a pillanatról, amikor kételkedett bennem, és az űrről, amit maga után hagyott. Egyszóval az életemről - a versenyző mögött az emberről."
Az angliai Frome-ban született Jenson Button generációjának egyik legnagyobb autóversenyzője. A Forma-1-ben eltöltött tizenhét év és 309 verseny alatt mindent megtapasztalt, ami ebben a sportágban előfordulhat.
Jenson megnyerte a 2009-es Forma-1 világbajnokságot a Brawn GP csapatában, az évszázad egyik leghihetetlenebb sporttörténetében. Karrierje során olyanok mellett versenyzett, mint Lewis Hamilton, Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel, és olyan legendák kötelékében, mint Frank Williams, Ron Dennis és Ross Brawn.
A versenyzésen túl létrehozta a Jenson Button Alapítványt, amely - többek közt a Jenson Button Triatlon segítségével -olyan szervezeteknek gyűjt pénzt, mint a Help for Heroes, Cancer Research és Barnardo's.
„Olyan, mintha csak kitaláltam volna, de igaz: az autók voltak a legelső emlékeim. Játék autók. Corgi. Matchbox. Hot Wheels. Az otthoni lépcsőfordulónk hosszú volt, és versenypályákat építettem rajta kanyarokkal - első kanyar, második kanyar, harmadik kanyar -, ahol a kamionok leelőzték a Lamborghinit, és mindkettő megelőzte a Forma-1-es autókat, sőt néha a kamionok győztek. A földszintről felszállt a készülő étel illata, talán zene szólt egyik nővérem szobájából. És ott, a lépcsőfordulón megálmodtam egy világot, ahol a kamion gyorsabb volt a Lamborghininél, ha nekem úgy tetszett. 1980-ban születtem, így nekem ezek voltak az évtized képei, hangjai és illatai. Az otthon.
Az otthon a Northcote Crescenten volt Frome-ban, amit /rumnak ejtenek, vagy, ha előveszem a legjobb sommerseti akcentust (amit kérésre megteszek), írómnak. Ez volt szó szerint az első utca, amibe belebotlott, aki behajtott a városba. Elkanyarodott a főúttól, majd meggondolta magát, és újból visszakanyarodott, ahogy egy igazi crescenthez illik, egyszintes kis házakkal az egyik oldalon és kétszintes házakkal a másikon, ami akkoriban modernnek számított.
A jobb oldali első házban (tulajdonképpen Frome első házában) laktunk mi, a Button család. Anya, Simoné: félig dél-afrikai, szőke és gyönyörű, aki miatt fiatalkorában leállt a forgalom, és aki csak még szebb lett érettebb korára. Abból az időből úgy maradt meg, hogy a konyhában süt-főz, fényben és illatokban fürödve."
Vissza