Gyöngyszemek

Előszó

Szellemesen jegyezte meg egy francia író, hogy ha valaki egy aforizma-könyvet ír, akkor először elhatározza, hogy csak a legjobbakat fogja átvenni. De rendszerint nem tud ellenállni a csábításnak, a maradékból is átveszi a legjobbakat és így tovább. Így születnek meg a vaskos aforizma-kötetek, amelyek kétségtelenül értékes irodalmi alkotások, de éppen a teljességre való törekvés miatt ezekben a művekben jó, ha minden tizedik-huszadik aforizmának van valóban komoly, mélyen szántó mondanivalója. Így ezek a művek az olvasó számára sokszor meglehetősen unalmasnak tűnnek. Mindezt elkerülendő, mi csak olyan aforizmákat vettünk fel, amelyek - legalábbis a véleményünk szerint - valóban felkelthetik az olvasó figyelmét.
A szerző egész életében műszaki problémákkal foglalkozott, műszaki könyveket írt, és még álmában sem gondolt volna egy ilyen típusú könyv megírására. Akkor hogyan született meg ez a kis könyvecske? A szerző kora ifjúságától kezdve nagyon sokat olvasott. Korán rájött, hogy a szépirodalmi könyvekben néha-néha, nagyon ritkán található egy-egy mondat vagy néhány soros eszmefuttatás, amelynek mély, filozófiai mondanivalója van. Sajnos csak nagyon későn, néhány évvel ezelőtt jött rá arra, hogy ezeket érdemes kiírni egy füzetbe. És amikor ez a füzet megtelt, merült fel a gondolat, hogy célszerű lenne azt könyv alakban kiadni. Tehát a célunk elsősorban nem a szó szoros értelmében vett aforizmák, hanem az olvasott könyvekből vett „idézetek" közlése volt. Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen még igen nagy lehetőségek vannak, olyan valaki, aki nálunk sokkal többet olvas és sokkal korábban kezdi ezeket gyűjteni, a jövőben egy igen értékes és tartalmas ilyen témájú könyvet írhat. Természetesen olvasmányaink között több aforizma-kötet is szerepelt, néhány, a gondolatvilágunkba beleillő részt ezekből is átvettünk.
Könyvünkben a szerzőket, forrásokat nem tüntettük fel. Ennek több oka van. Először is, amikor füzetünkbe kiírtuk ezeket az aforizmákat, idézeteket, még nem gondoltunk közlésre és legtöbbször nem írtuk fel a forrás címét. Ma már nehezen lehetne utólag kideríteni. Másodszor pedig azt említjük meg, hogy többnyire csak a gondolat-csírákat vettük át, és ennek alapján saját szavainkkal fogalmaztuk át a lényeget. Így ma már az eredeti forrás sem igen ismerhető fel idézeteinkben. Harmadszor pedig a szerzők, illetve a források az olvasó számára valószínűleg teljesen ismeretlenek és érdektelenek, így az olvasó számára semmitmondóak, a feltüntetésük inkább zavaró, mint hasznos lenne. Csak egy-két esetben tettünk kivételt, például amikor „O. Khajjam: Rubiaját"-jából vettünk hosszabb idézeteket. Vissza