Hagyomány és korszerűség a mai magyar zenében

Előszó

Részlet a könyvből:
"Már-már közhelynek számit az a megállapitás, hogy a kortárs magyar zenei alkotómüvészet immár több, mint két évtizede harmonikusan, megtorpanások nélkül, hullámvölgyek kikerülésével fejlődik. Ez a helyzet szubjektiv és objektiv tényezők termékeny kölcsönhatásából, szerencsés találkozása következtében alakult ki. A zeneszerzői inveciót, tudást, tehetséget, amelyeket szubjektiv tényezőkként is értékelhetünk, olyan objektiv körülmények is meghatározzák, mint az iskola, a zeneszerzői hagyomány, az a társadalmi-müvelődéspolitikai közeg, amelyben és amelynek ösztönző hatására a zeneszerzők alkotói tevékenysége kibontakozik.
Szintén közhelynek számit annak kiemelése, hogy a kortárs magyar zeneszerzés két korszakos nagy mesterének, Bartóknak, Kodálynak hagyományaira támaszkodik, az ő utjukat épiti tovább. Bartók, Kodály irányzata nem azonos, hanem egymást kiegészitő lehetőség. Szándékosan hagyom el a kettejük nevét megszokottan összekapcsoló "és"-t, amely korszakonként más-más taktikai megfontolásból, ám folyamatosságában már-már stratégiává merevitve került kettejük neve közé. A Bartók, Kodály neve közé helyezett vesszővel - a kifejtés igénye nélkül - csupán jelezni kivánom, hogy a mai zenei, esztétikai közgondolkozásban nem ritka Bartók vagy Kodály polarizálás végeredményben éppoly tévedésen alapul, mint a Bartók és Kodály formula, hisz mindkettő éppen a kiegészitő specifikumokat mossa el.
Mindkettejük közös és mindmáig termékeny alapeszméje a népre, mint társadalomformáló erőre való apellálás. Ez az erő vezette el Bartókot a polgári társadalom illuzióval való nyers leszámoláshoz és ellentmondásaink a népi kollektivitásban való feloldásához." Vissza