Hamupipőke

Előszó

Részlet:

Szép júniusi délelőtt volt, a nap nagylelkűen öntözte sugaraival az Andrássy-utat. Az állami felsőbb leányiskola kapuján több kisasszonyka bukdácsolt ki. Volt közöttük olyan is, aki elegáns. De mindannyian fiatalok voltak. Most végezték a nyolcadikat, ma volt a bizonyítványosztás napja. A hosszú írás ott volt mindegyiknél. Legtöbben a kezükben vitték, csak Prossnitz Janka dugta a matrózbluz fölött a keblébe, mint egy szerelmes levelet. De Prossnitz Jankáról már Berta kisasszony, a konyhakertészet tanárnője (hosszú volt, mint egy komlótőke, ízetlen, mint a nyers répa és a feje dagadt, mint egy kalarábé) megmondta, hogy romlott nő, akinek kár tanulnia, mert úgyis vagy szinészné lesz belőle vagy hercegné. Berta kisasszony következetesen szinésznét mondott színésznő helyett, talán éppen azért taníthatott az államiban. Most a francia tanár jött le a lépcsőn. Ez egy hatvan esztendős úr volt, hajdúsági születésű ember. Hatvan esztendő alatt egyetlenegyszer sem volt Parisban, noha a kultuszminisztérium neki ezirányban háromszor is ösztöndíjat szavazott meg. De Veresy inkább arra fordította a stipendiumokat, hogy részletre házacskát vásároljon Rákosligeten, mert mint falusi eredetű ember, nehezen szokta meg, hogy bérelt lakásban lakjék Pesten. Viszont a szép hosszú francia é-ket meggyőződésesen hosszú, öblös eee-nek mondta, ami különben nem volt baj.
- Aki az államiba jár, az úgyis otthon külön mademoiselletől tanul franciául. Mit akarnak hát tőlem? Hagyjanak békében, - szokta mondani és igaza volt.
Most, hogy utoljára vonulhatott el végzett növendékei közt, nagyon udvariasan megemelte kalapját: - Kisztihand hölgyeim. És tovább totyogott. Vissza