Előszó
"Fekete éj után piroslik a hajnal,
Életadó fényét áldva hinti szét,
Mire szivem vágyott epedő sóhajjal,
Reggeli harmatban fürdik már a rét.
Ezer örömkönye hirdeti az égnek,
Hogy éje letünt a...
Tovább
Előszó
"Fekete éj után piroslik a hajnal,
Életadó fényét áldva hinti szét,
Mire szivem vágyott epedő sóhajjal,
Reggeli harmatban fürdik már a rét.
Ezer örömkönye hirdeti az égnek,
Hogy éje letünt a vak hitetlenségnek.
Pénzdarab forgása, asztal kopogása
Földet s földöntúlit ismét egybeköt,
Szellemidézésnek izgató varázsa
Újra erőt vett a szellemek fölött.
Soknak nem is izlik máskép vacsorája,
Csak ha egy-két ősét meghivhatja rája.
Csodák merülnek föl sötét kútfenéken,
Források vizében, erdők éjjelén;
A megáldott helyre, mint hajdanta régen,
Buzgó áhitattal tódul ifju, vén,
Gyalog, kocsin, hintón, kiki, a hogy birja,
S van, ki a csodákat könyvben meg is irja.
Nagyhirű Hatvani, fajunk büszkesége,
Zenghetem hát én is csodatetteid,
Mit hirdetni lelkem évek óta ége,
Szárnyra bocsátani itt az idő, itt!
Most szavam hitelre lel már, szentül, hiszem,
Nemcsak vén banyáknál - az Isten őrizzen!"
Vissza