Előszó
Most egy éve, éppen most egy éve, hogy Sarajevóba indultam. Most egy éve valóban nem sejtettem a következőket:
1. Hogy Sarajevóból egyfolytában, megállás nélkül eljutok Lodzig, s hogy erről az...
Tovább
Előszó
Most egy éve, éppen most egy éve, hogy Sarajevóba indultam. Most egy éve valóban nem sejtettem a következőket:
1. Hogy Sarajevóból egyfolytában, megállás nélkül eljutok Lodzig, s hogy erről az utról Sarajevótól Lodzig cimen egy könyvem jelenik meg.
2. E könyvnek nemcsak első, de második kiadása is lesz.
3. Hogy a második kiadáshoz az előszót már az olasz harctéren irom, hogy Lodz után, a Kárpátok, Gorlice, Tarnov, Przemysl után a görzi hidfő következik.
Fontosak-e az ujságiró egyszerü és igénytelen följegyzései, kérdeztem magamtól őszintén aggódva Lodzban, hiszen a nagy háboru mindennap ujra, előlről kezdődik, császárok, hadvezérek, bölcsek se látják a végét... Ugy lászik, fontosak voltak egy kissé, vigasztalom magamat most Görzben és büszke vagyok a signum laudisra, amit a második kiadás jelent.
Sarajevotól Lodzig, ebbe az időbe esnek a világháboru legnehezebb napjai. A sarajevoi gaztettől az első hóditásokig, a mámoros nyár az első diadalokkal, a szomoru ősz hervadó reményekkel és a kemény tél sulyos megpróbáltatásokkal, mindenből a primőr, az első örömek és az első keserüségek, Sarajevo és Lodz között vannak.
Lodz ma már nem mértföldkő, nem jelenti ma már világtörténelmi események határát, hadseregparancsnokság sincs benne, ma már egy nagy német-lengyel város, semmi több. Sarajevo maradt kiinduló állomás számomra, de Lodz korántsem lett végállomás. Lodz nekem ma már egy átszálló-hely csupán. Lodzban nem álltam meg, átszálltam Gorlice, Tarnov, Przemysl és az Isonzo felé. Az olvasó, ha e könyvben megtette a Sarajevotól Lodzig való utat, egyszer majd szintén átszállhat Lodzban, s jöhet tovább, ha lesz hozzá kedve, akár a görzi hidfőig.
Vissza