Verhaeren költészete

Előszó

Abban a gazdag szellemi megújulásban, amely a háború előtti Franciaország életét jellemezte, különösen értékes hely jut a flamand származású költőnek, Verhaerennek. Sokrétű és újszerű művészetével szervesen kapcsolódik bele az életfolyamatba, amely művészeti és társadalmi téren az ország szellemi életét átalakítja nagy belső válságai után.
Irodalmi működése abban a korban kezdődik, mikor az ideálizmus eszméi s a metafizikai spekulációk hódítanak egyre nagyobb teret. Ennek az új szemléletnek csírái többfelé: pesszimista, misztikus és vallásos irányba terelik a költészetet, míg a naturálizmus lélektelensége egyre feltűnőbb lesz az új nemzedék szemében. Verhaerent erős szálak fűzik mindkét nemzedékhez. Hugó, Lamartine csodálatában nő fel, Zola, Maupassant naturalizmusának átélésében csatlakozik az irodalmi hagyományok folytonosságához, majd miszticizmusa a szimbolista iskolához vonja, míg végül saját hangjára lelve a modern kor legmélyebb törekvéseinek, az emberiség örök vágyódásainak és küzdelmének lesz az énekese.
Ez a sajátos művészet, amelyben a hagyományok, formák és tartalmak átélése egyúttal saját művészi és emberi értékeinek teljes átéléséről is tanúskodik, lényegében nem egyéb, mint a szertelen lélek vágya az élet testi-lelki teljességének átélése után. Kevés író mutatkozott az istenélménytől jobban áthatottnak. És mégsem metafizikai gondok adják költészetének igazi ritmusát, hanem a közösség, a haladás gondolatának sugárzó energiái, azok az erők, amelyekből egy új világ szintézisét akarta megalkotni. Vissza