Fülszöveg
Az idő folyama az ember előtt jórészt rejtve marad. A múlt azért, mert a felejtés sok dolgot eltöröl, a jövő azért, mert még nem vesz részt a kommunikációban, még nem történt meg. De kíváncsiak vagyunk rájuk, ezért a múltban és a jövőljen megtörtént eseményeket a jelenbe hozhatjuk. A halál megszakítja az egyéni élet idó'folyamát. A felejtés pedig elvékonyítja a megtörtént eseményekhez kötő szálakat. Az emlékezés legtöbbször egy térbeli helyhez, meghatározott időponthoz kapcsolódik, mindig konkrét. Az egyén és a közösség bizonyos mozzanatokat kimerevítve meg akar őrizni: emlékhelyhez, ünnephez köti ólcet. Ezt a technika is segíti. így lesznek az egyén és a közösség emlékezetének fenntartói, s ezáltal létezésének meghosszabbítói a fényképek. Ezek az ünnepekkel és az emlékhelyekkel együtt a közösségi emlékezet rögzítésének eszközei. A szóbeliségben, az írásbeliségben, a mítoszokban, a szent szövegekben, illetőleg a rítusokban, a tárgyakban, a képekben mint külső eszközökben tárolt...
Tovább
Fülszöveg
Az idő folyama az ember előtt jórészt rejtve marad. A múlt azért, mert a felejtés sok dolgot eltöröl, a jövő azért, mert még nem vesz részt a kommunikációban, még nem történt meg. De kíváncsiak vagyunk rájuk, ezért a múltban és a jövőljen megtörtént eseményeket a jelenbe hozhatjuk. A halál megszakítja az egyéni élet idó'folyamát. A felejtés pedig elvékonyítja a megtörtént eseményekhez kötő szálakat. Az emlékezés legtöbbször egy térbeli helyhez, meghatározott időponthoz kapcsolódik, mindig konkrét. Az egyén és a közösség bizonyos mozzanatokat kimerevítve meg akar őrizni: emlékhelyhez, ünnephez köti ólcet. Ezt a technika is segíti. így lesznek az egyén és a közösség emlékezetének fenntartói, s ezáltal létezésének meghosszabbítói a fényképek. Ezek az ünnepekkel és az emlékhelyekkel együtt a közösségi emlékezet rögzítésének eszközei. A szóbeliségben, az írásbeliségben, a mítoszokban, a szent szövegekben, illetőleg a rítusokban, a tárgyakban, a képekben mint külső eszközökben tárolt emlékezetet elő lehet hívni, a bennük tárolt üzeneteket pedig újra lehet értelmezni. Nemcsak egyének, hanem közösségek is emlékeznek. Az emlékezést gyakran ritualizáljuk, szakralizáljuk, vagy éppen deszakralizáljuk, megismételhetővé tesszük, ám a mindennapoktól mindenképpen elkülönítjük ólcet. Megjelenik a szent és a profán idő. Ezáltal az idő valami sajátos, az embertói független jelenséggé válik.
Az 5. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencia tanulmánnyá formált előadásai az üdvtörténeti időról, az egyházi év és a vallásos élet egyes alkalmairól, szimbolikus tagolásáról, az ünnepekről, a század- és ezredfordulókkal kapcsolatos apokaliptikus várakozásokról szólnak.
A kötet szerzői: Csóka-Jaksa Helga, Dienes Erzsébet, Erdélyi Mónika, Gulyás Anna, Józsa László, Kátnán Erzsébet, Landgraf Ildikó, Lengyel Ágnes, Limbacher Gábor, Mód László, Simon András, N. Szabó Magdolna, Szilárdfy Zoltán, Tóth Judit, Törő-csik István, Vass Erika, Voigt Vilmos.
A kötet szerkesztője Barna Gábor néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének tanszékvezető docense. A folklorisztika oktatásának szegedi újjászervezője, a vallási néprajz oktatásának bevezetője. A Devotio Hungarorum vallási néprajzi forráskiadvány-sorozat, a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár / Bibliotheca Religionis Popularis Szegediensis könyvsorozat szerkesztője, a Szegedi Vallási Néprajzi Konferenciák (1992-tól) szervezője. Fő kutatási területe a vallásos népélet, a rítusok, szokások, hiedelmek.
Megjelent a szegedi Néprajzi Tanszék alapításának 75.
és a tanszék egykori professzora, Bálint Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából.
SZEGEDI VALLÁSI NÉPRAJZI KÖNYVTÁR 14. BIBLIOTHECA RELIGIONIS POPULARIS SZEGEDIENSIS
Vissza