In Memoriam Almási Anikó

Előszó

Részlet a könyvből:
"Arról szeretnék írni, hogy milyennek láttalak, Anya... szeretném, ha tudnák, legalább egy kicsit, hogy mennyire csodálatos voltál.
Természetes, hogy minden gyerek szereti az anyját... az első években az anya az egyetlen biztos pont, a kapocs az új világban. Az, aki önzetlenül szeret minket, csak azért, mert vagyunk... Ez természetes.
De én nem erről szeretnék írni, mert Te ennél sokkal különlegesebb voltál nekem.
Nemcsak anya voltál, hanem mindenben feltétel nélküli társam. Egy olyan társ, akire őszintén fel tudtam nézni.
Csodáltalak.
És mégis, semmit sem féltem megosztani veled. Nem voltak titkaim előtted.
Igazán kivételes kapcsolat volt köztünk, eltéphetetlen, mindenen átívelő...
Harmónia volt köztünk. Te figyeltél minden rezdülésemre, olvasni tudtál a gondolataimban. Szavak nélkül is pontosan tudtad, mire vágyom... Ha szomorú voltam, mindig tudtad, mikor kell jönnöd, hangtalanul beléptél a szobámba, és simogatni kezdtél... csodálatos volt az érintésed. Benne volt a lelked minden energiája, minden törődés és szeretet.
Nem tiltottál meg semmit, nem kényszerítettél soha. Úgy fogtad a kezem, és tereltél a jó irányba, hogy úgy érezhettem, én magam döntök, pedig nélküled nem tudtam volna, merre menjek. Kértél... és annyira szívbe markolóan szomorú voltál, amikor csalódást okoztam, hogy sosem tudtam szembenézni a hatalmas fájdalommal a szemeidben. Az mindig nekem is nagyon fájt.
Szeretném, ha tudnád, hogy mennyire hálás vagyok minden egyes percért, amit együtt tölthettünk... Sajnos, nem volt ez hosszú idő. 23 év nagyon, nagyon kevés. Mégis, sokkal többet kaptam tőled, mint mások hosszú életeken keresztül... Mert most már tudom, hogy olyan lelki társ voltál nekem, aki, azt hiszem, csak igazán keveseknek adatik meg az életben." Vissza