Incoterms 1953

Előszó

Az Incoterms 1953 mindazok előtt jól ismert, akik a nemzetközi kereskedelemben érdekeltek. Ügy az 1953-as szöveg, mint annak függelékeként közölt, ún. montreali kikötések, bevezetőjükben kellő magyarázatot és értelmezést tartalmaznak. Ezekre itt csak utalunk. E dokumentációs kötet tárgyával kapcsolatban azonban közismert egy sor tévedés, félreértés, s ezek tisztázása érdekében szükségesnek tűnik néhány alapvető megjegyzés tétele.
1. Az Incoterms - a kereskedelemben szokásos rövidítések egységes értelmezése - a tömegszerződések egyik formája. Ezt a fajtát klauzulaszerződéseknek nevezik (Klauselvertráge).
2. Ebből már az is kiderül, hogy - a nem ritka téves szóhasználat ellenére - itt nem paritásról van szó. A kereskedelemben paritás alatt általában fuvarparitást (Frachtparitát) értenek, vagyis azt, hogy egy ajánlott, vagy szerződéses ár milyen költségeket - elsősorban fuvarköltségeket - foglal magában.
3. Az Incoterms klauzula-szerződéseket tartalmaz. E klauzulák tartalma akkor válik az adásvételi szerződés tartalmává, ha a felek ezt kifejezetten kikötötték. A klauzulaszerződések és ezek közismert rövidített megjelölései (FOB, CIF) egyes jogrendszerekben külön szabályozást is nyertek.1
Az angol jogban ezeket a klauzulaszerződéseket általában nevesített szerződésekként jelölik meg.2
5. Az Incoterms 1953 egyértelműen szabályozza az ingó adásvételi szerződések legfontosabb kérdéseit:
Ezek:
a) különböző költségek ki által viselése,
b) a kárveszély átszállásának helye, módja és körülményei,
c) utalás bizonyos szerződéses tevékenységekre, amelyeket az eladó, illetve a vevő a főkötelezettségeken túl véghezvinni tartozik, legyen ez akár bizonyos okirat (pl. származási bizonyítvány) beszerzése. Vissza