Ítéletidő

Tartalom

Egy viharos decemberi éjszakán az orvos Enya egy kamasz fiút igyekszik újraéleszteni a szakadó esőben, akire Dublin közelében, egy hegyi úton talált rá.
A fiút sikerül megmenteni, Enya élete viszont darabokra hullik. Kihűlt házassága fogságából a szabadság felé sodorja a vihar.
Csakhogy még a menedékhelyéül választott, mindentől távoli kis faluban is kísérti annak a viharos éjszakának az emléke.
A megannyi élettörténetet őrző, vénséges vén fa ágai alatt vajon lesz-e bátorsága szembenézni a saját sorsával?

"Hatalmas érzelmi fejesugrás egy nő életének hullámai közé...lenyűgöző."
- Daily Mail

"Erőteljes olvasmány, oldalanként változik, hogy éppen sír vagy nevet-e rajta az ember."
- Belfast Telegraph

Részlet

"Az eső szakadatlanul veri a szélvédőt. Úgy ömlik az egekből, mintha valaki vagy valami dühösen és készakarva el akarna törölni mindent, akár a locsolókannájával gonoszul a hangyaboly fölé hajló kisgyerek.
Enya semmit se lát az ablaktörlő heves mozgásán és az eső homályos árján túl, amitől a külvilág délibábnak vagy olvadt viasznak tűnik. Minden csöpög, leoldódik, eltűnik szép lassan.
Leveszi a lábát a gázpedálról, ahogy újabb váratlan kanyart kell bevennie. Gyomra háborog a hirtelen zökkenéstől, szíve dörömböl, válla megfeszül, amint kétségbeesetten kapaszkodik a kormánykerékbe, szorosan összepréselt állkapcsa megsajdul. A Cruagh és Kilmashogue-hegységek keskeny útjain kanyarog, kőfalak és fenyőerdők között. A lejtőket gránittömbök csipkézik, a jégkorszakban kerültek ide és gurultak szét ilyen szeszélyesen; mindebből most, a legrövidebb nap legsötétebb éjszakáján mit sem láthat, mégis tudja, itt vannak. Ezen a vidéken nőtt fel, a dublini hegyekben, anyja otthon oktatta, osztálytermek helyett a szabadban tanult. Tanulni számára annyit jelentett: tapintani, ízlelni, szagolni, érezni.
Még ilyen helyismerettel is tudja, előbb-utóbb félre kell húzódnia, hogy megvárja, amíg csitul a vihar. Ekkora erővel csak nem zuhoghat már olyan sokáig. Fényszórója olykor rávilágít az út szélén lezúduló vízre, mintha egy sereg patkány rohanna lefelé a hegyoldalban. Írország eltűnik, szertefoszlik, mintha sose lett volna. Az Atlanti-óceánnak ez az apró szigete végül annyira megszívja magát vízzel, hogy lemerül a tengerfenékre, mint valami mélytengeri szivacs, a vízfelszínen pedig csak apró buborékok árulkodnak majd az egykori, szétázott kis civilizációról.
Közelebb hajol a kormánykerékhez, rágörnyed, szinte megpróbál köré görbülni, összeszorított ujjakkal markolja. Bárhogy feszül is meg a teste, bárhogy igyekszik is a jelenlegi feladatra összpontosítani, gondolatai elkalandoznak. A mögötte villogó fényszóró elvakítja, bevilágítva az autója belsejébe, túl közel van, veszélyesen közel. Lehúzza lábát a gázpedálról, ezzel jelezve a sofőrnek. Az rádudál, ijesztően eléje vág egy kanyarban, majd elszáguld. Hevesen dobogó szívvel figyeli, ahogy a hátsó lámpák a távolba tűnnek, akár a szélvédőjére csöppent, elmosódó vérfoltok."

Témakörök