Jókai és Laborfalvi Róza

Előszó

Jókai és az édesanyja

Többször hallottam emlegetni a szülőimtől, hogy az 1849-iki szomoru napok lezajlása után, az 50-es évek elején letette édesapám az ügyvédeskedést és ők kivonultak Csallóközbe, Ekelre, édesanyám birtokára gazdálkodni. Még akkor éltek édesanyám szülői is. A nemesi kuria szemben volt az ekeli kálvinista templommal, öreg szülőim nagyon vallásos emberek voltak és templomba járók, nagy kálvinistaságuk nem engedte, hogy csak egy vasárnapot is elmulasszanak templombamenés nélkül. Mikor már annyira elgyengültek Csontos nagybátyám lábai, hogy nem birt járni, karosszékével, melyben egész nap üldögélni szokott, vitette át magát az istentiszteletre. A zsoltár és a biblia mindig előtte volt.
Édesapám édesanyjának, Jókay nagymamának nagyon nehezére esett édesatyámék kiköltözése, annál is inkább mert leánya, Eszter, Vály Ferencné, Pápára költözött, hova férjét tanárnak választotta a református gimnázium s igy ők is elmentek. Móric fiáról azt sem tudta, él-e vagy már halott? Egy nap levél érkezett Komáromból, nagymamától, melyben irja, hogy szülőim menjenek be és vigyenek be minket is, Etelkát és engem, mert Géza bátyánk már akkor Pápán volt Eszter néninél. Jól emlékszem, mily nagy készülődés volt a háznál és mennyire örültünk, hogy Komáromba mehetünk a nagymamához. Ugyan Csontos nagymama sokkal engedékenyebb volt irányunkban, mint a Jókay nagymama, de azért a Jókay nagymamát mégis jobban szerettük. Mikor már mindent összeszedtek, a kocsi előállt az indulásra, minket kezdtek öltöztetni az utra: először is homlokunkat átkötötték kendővel, azután egy nagy vattás főkötőt tettek a fejünkre és arra még egy jókora kendőt, nehogy esetleg a Duna mellett a szél lefujja fejünkről a vattás főkötőt. Vissza