Karácsonyi csillag

Előszó

Mi a költő dolga? A legegyszerűbben így fogalmazhatnánk meg: az, hogy hiteles szavakba öntse egyedüllátott képét a világról s az emberről, azt a képet, ami Isten kegyelméből néki megadatott. Hogy ezt megtehesse, meg kell tanulnia a nyelv kezelését, magához-hajlítását. S az igazi költőnek nemcsak a látásmódja egyéni s egyedülálló, a nyelve is az. Ebből következik, hogy a költő szükségszerűen - forradalmár. Elveti a régit, új utat tör, egyszerre pusztít és épít. Lehetséges, hogy a különcök csodálni fogják; a konzervatívokat pedig bizonyosan megdöbbenti s elidegeníti.
Minden, ami nem ezt az alapvető feladatot szolgálja, mellékes. Ha egy más ügy szolgálata, bármily nemes vagy szent is legyen az, elhomályosítja vagy eltorzítja a költő látását, a költő visszaél Isten bizalmával. Lehet, hogy jobb keresztény lesz belőle, jobb állampolgár, vagy jobb kereskedő - de költőnek már nem az, aki volt.
Paszternáknak ebben a kis kötetben összegyűjtött versei élete utolsó időszakában íródtak, az ötvenes években, és lényegesen különböznek fiatalkori verseitől, amelyek harminc évvel korábban Borisz Paszternákot (1890- 1960) korának egyik legizgalmasabb költőjévé avatták. Jóllehet 1912 óta írt és közölt verseket, a kritikusok és a nagyközönség csak 1922-ben fedezte fel Paszternákot, amikor a ''Nővérem, élet" (Szesztra maja, zsizny) egyszerre jelent meg Berlinben - akkoriban az orosz emigráció központjában - és Moszkvában. Paszternák nemzedékének legnagyobb orosz költői: Marina Cvetájeva, Oszip Mandelstám, Vlagyimir Majakovszkij és Nyikolaj Aszejev forradalmi eseményként üdvözölték ezt a verseskötetet. Vissza