Katonafiamnak!

Előszó

Ezeket a verseket egy asszony irta. A művészerejükön kívül ez a jelleg érdekel most a leginkább. Szeretni tudom a nőirodalmat; tükör az akaratos női irás, mert meg lehet látni belőle, milyen erőre kaphatott volna az a talentum, ha a felszabadított női élet már itt van körülötte és az edzi nyilt emberséggel a tehetségét, de tükör a selejtes, babráló női termék is, hiven tükrözi a gondtalan tudattalanságot, ami a női nem legnagyobb részét még ma is lefogja és az eszmélést a sorsukról is elvonja tőlük. Nekem minden női talentum nagy kíváncsiságom, minden elgondolkozással hiszek bennük, csak el kell takarítani róluk a rengeteg idők börtönös jogtalanságait. Ebben az érzésemben forr azután a hevesebb várakozásom, eljön-e a proletár női talentum, aki beszélni tud a fajtájáért. Ha itt valaki sikoltani tudna! Közülök való az áldottan megvert nyolc hónapos asszony, aki az eltakart üveggyárban a harminckrajcáros napszámért döglődve dolgozik, közülök való a megrontott és a városhatárba kihajszolt némber, akit az asszonytalan hím öt krajcárért legyűr a vigasztalan utjában, közülök való az eszelős anya, aki a rossz hajnalokon ugy búcsúzik a munkába induló negyedik fiától, hogy a fejére szakad a felrántott ház, mint az elsőnek, kiszakitja a mellét a lenditőkerék, mint a másodiknak, megeszi a szemét, a fejét a kén, mint a harmadiknak; a sirdogáló, a nyomoruság sötét kábulatába beledöntött, eszméletnélküli szegény pára a proletárnő. Vissza