Kivégzés/Sanson, a párizsi hóhér naplójából

Előszó

Turgenyev nemcsak a legkiválóbb orosz írók közül való, aki mesteri módon ábrázolta korának orosz társadalmát és az orosz embert, hanem egyben a szláv kultúra és a nyugati műveltség páratlan egyesülését is mutatja írásaiban. Nem bírta el a nehéz orosz viszonyokat, melyek súlyos béklyókat vertek minden szabadabb szóra és életének számos évét francia földön, Párizsban töltötte.
Párizsi élményei közül való ez a hosszabb elbeszélés is, amelyet Kivégzés címen, magyar fordításban most először vesz kézhez az olvasó. Drámai elevenségű borzalmas történet, melyet szerényen "jelentés" ennél és méltón sorakozik a leghatásosabb vádiratok mellé, amelyeket a halálbüntetés barbár intézményei ellen az emberiség kiváló képviselői megírtak. A halálbüntetés ellen régóta folyik már a küzdelem, de csak azóta lendült föl erősebben amióta 1764-ben megjelent az olasz Beccaria híres könyve a bűntettekről és azok büntetéséről. A halálbüntetés ellenzői elsősorban az igazság és a bírói tévedés nézőpontjából támadták ezt a barbár büntetési módot, melyről bebizonyították, hogy még a javítást, védelmet és elrettentést sem érik el vele, amire pártolói oly sokszor hivatkoznak. A halálbüntetés lelki hatásainak föltárása, a borzalmak sorozata, amelyen az elítélt nyilván átesik és amelyen nézők és szereplők mind keresztülmennek, a lelki tragédiák ábrázolása a halálbüntetésnél, az írók föladata és Turgenyev munkája ezért is elsőrangú alkotás. A kivégzés elítéltje közönséges gyilkos, aki iránt semmi részvétet nem érzünk, de mégis iszonyattal és fölháborodással tölt el bennünket az a véres színjáték, amelynek az író kalauzolása mellett szemtanui lehetünk és jobban megerősödik bennünk az a vélemény, hogy a halálbüntetés szégyene és gyalázata a művelt emberiségnek. Ugyanerre az eredményre kell jutnunk akkor is, ha a párizsi hóhér, Henri Sanson följegyzéseit elolvassuk. Vissza