Kondor Béla festőművész kiállítása

Előszó

A középkori ikon valóságos lény volt. Élő lény. Kondor Béla képeit is élőknek, lényeknek érzem. Sokféleképpen magyarázhatjuk őket, mert sokfélék. De ez a lényegük: élnek.
Nevét, tehetségét már főiskolás korában ismerték, szakmán kívüli körökben is. Első kiállításának - 1960-ban - művészettörténeti jelentősége volt. Későbbi tárlatainak is. Kondor munkássága megrendített, mozgósított, hódolókat szerzett, ellenségeket is. (Utóbbiakat átmenetileg csak.) A Kondor-mítosz és a Kondor-ellenmítosz feloldódott azóta. Nincs már „Kondor-kérdés". Maradt a festő oeuvre-je, kivételes teljesítménye: Művésznél, alkotónál ez a legfontosabb, talán egyedül ez.
A művész bravúros rajztudása, archaizálása, expresszív indulatai, mintegy szürreális jelkép rendszere - noha ő maga tagadja ezt - iskolát nyitott a magyar grafikában. Vártam, vártuk, hogy most az évtized-fordulóra Kondor otthagyja a Kondor-iskolát - s váltja iskoláján túli stílusát is - ; hogy más művészeti hagyományokat, más inspirációt keres majd. Nem keresett. A világ inspirálja; hagyománya a saját hagyománya. Van elég, nem kellett a szomszéd tányérjába néznie. A művészet szabadságának körébe tartozik a fenegyerekség kötelmeitől való szabadulás is.
Ezen a tárlaton az 1965-ös, Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítása óta készült műveit mutatjuk be. Eddig zárt, műtermi anyagot, vagy olyan - kultúrotthonban, a Velencei Biennálén - már publikált műveket, melyeket az egész nagyközönség még nem ismerhetett. A hagyomány tehát Kondor. Csakhogy allegóriáinak áttételei mégis változtak, módosultak, iróniája szelídebb lett - öniróniája vadabb -, most már a humor is teret kapott. Játékos könnyedséggel nőttek meg a dimenziók - a monumentalitásnak nem az erőlködés ára - ; Kondor Béla új pannió nemcsak hitelesek, letagadhatatlanok.
Sokféle Kondor van. A klasszikusan szigorú rézkarcoló, a trecsenteszk, a fakó olaj pasztell grafikusa, a monitípiák mestere, a falikép-festő. A belső rend, a parekszelansz összefoglalás az ő művei szerint nem a nézőre tartozik. Ilyen oldottságot, lazítást, „gyöngeséget" - mint Kondor egyes lapjain -, csak erős ember engedhet meg magának. Művészeti etikája, belső tartása utánozhatatlan. „Remélem nem vagyok modern" - vallja a festő. Van ennél modernebb hitvallás? Vissza