Fülszöveg
„Az első részleg, a kapcsán a már említett hoz szeret-
nék visszatérni.! ]. A szövegszerű bizonyítékok igazolják, hogy sem 1845 elején, sem őszén nem tervezték a kétkötetes megírását.
Marx és Engels inkább a kritikáját kezdte meg egy
amelynek vázlata a fennmaradt eredeti kéziratokból részben rekonstruálható volt. Éppen ezért elsőször jegyzeteket és tisztázat-töredékeket, melyek az eddigi kiadásokban a kiadó hipotézisének megfelelően egy összevontan szerepeltek, most önálló szövegrészekként jelentették meg úgy, ahogy a szerzők hátra hagyták. [ ] a korábbi kiadásokat főként az a politikai szándék vezette, hogy a történelmi materializmus
a ban. így a MEW-kiadás előszavában az szerepel, hogy
Marx és Engels a val „befejezték [ ] a történelmi materializ-
mus kidolgozását", és „annak első alkalommal ennek
a munkának az fejtik ki részletesen" Azonban sem a szerzők
ezen szándéka nem igazolható, sem egy kerek mű megalkotása.
kéziratcsomója közismerten hanem, mivel Marx kije-...
Tovább

kéziratcsomója közismerten hanem, mivel Marx kije-
lentése szerint a „fő cél" „önmaguk megértése" volt, „az egerek harapós kritikájának" adták át. A keretében, új, filológiai jellege alapján nem rendezik össze vagy folytatják azt, amit a szerzők nem fejeztek be."
(Gertad Hubmann: Politikától filológiáig: a Marx-Engels Összkiadás [MEGA])
Vissza