Előszó
"I'm in public relations" - fordult hozzánk büszkén mosolyogva a biztonsági őr az isztambuli Hagia Sofia múzeumban, két ordítás között néhány héttel ezelőtti ottjártunkkor. A fiatal török egyébiránt azzal tölti a munkaidejét, hogy körülbelül húsz másodpercenként elkiáltja magát a Jézus Krisztust, IX. Konstantin császárt és Zoe császárnőt ábrázoló bizánci mozaik előtt tülekedő, számtalan nációt képviselő turistahad irányába, hogy "No flash, please!", azaz hogy ne használjanak vakut a fényképezéshez. Merthogy használnak, az óriási termet betölti a gépek villogása, annak ellenére, hogy a tilalomra mintegy tucatnyi piktogramos tábla hívja fel a figyelmet az aranyozott mozaikok környékén.
Ahmed, a rendkívül kedves fiú, aki saját értelmezése szerint a pr-szakmában dolgozik, folyékony angolsággal arról beszélt nekünk, a meglepődött turistáknak - akiket azért szólított meg, mert furcsa nyelven beszéltek, és kíváncsi volt, hogy mi az - hogy azért kell kedvesen és türelmesen bánnia a szabályokat be nem tartó külföldiekkel, mert ők vendégek, akik itt és most rajta keresztül kerülnek kapcsolatba Törökországgal. Ha ő udvariatlan, vagy mérges, netán nem segítőkész, egy életre rossz élmény maradhat az országról vagy a városról a látogatókban. És ha nem jönnek vissza, vagy az ő rossz élményeik miatt nem mennek el ugyanoda a szomszédaik jövőre, az nem csak az országnak meg a városnak nem jó, de Ahmednek sem, hiszen ha nincs turista, akkor munka sincs.
Ahmed remekül látta át azt a rendszert, amit - számos példából tudjuk - a mi várospolitikusaink és márkatulajdonosaink sokszor képtelenek helyesen értelmezni és működtetni. Ennek jeleit unalomig ismételgethetjük: a nevezetességeket bemutató eligazító táblák hiánya a budapesti metróban - Tényleg, mikor lesz az, hogy a metrószerelvényeken az ajtók fölé kihelyezett metróvonal-ábrákon a Kossut5h térnél egy ábra jelzi a Parlamentet? Ez miért olyan nehéz? - az angolul nem beszélő boltosok és ellenőrök, a bunkó pincérek mind-mind a rendszer részei.
Vissza