Előszó
Részlet a könyvből
Ez a nap már felkeltekor jelezte, hogy nemigen lesz alkalmunk őt nyugtával dicsérni.
Nem kétséges, hogy az alant következő események két dologgal voltak szerves...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből
Ez a nap már felkeltekor jelezte, hogy nemigen lesz alkalmunk őt nyugtával dicsérni.
Nem kétséges, hogy az alant következő események két dologgal voltak szerves összefüggésben. Az egyik az, hogy Lorre barátom, aki szórakozott ember volt, elvesztette valahol a montagoni herceg fiát, a másik pedig, ami valamivel még ennél is súlyosabban esik latba, hogy fentebb említett barátom, Lorre, nem szerette a kelkáposztát.
Remélem, ez világos.
Aki mégsem értené, az forduljon bizalommal hozzám. Nem magyarázhatom meg ugyan, de remélem, ez nem csökkenti majd a velem kapcsolatos bizalmat, mert éppen azért kezdtem ebbe a regénybe, szépen, becsületesen, őszintén, azzal a fülbemászó és szívbe markoló stílussal, amely írásaimat közkedveltté tette, hogy mindent elmondjak úgy, ahogy történt.
Hát el is mondom. Nem szépítek semmit. Főként nem teszek kísérletet arra, hogy megszépítsem Tex Malahidát, aki csúnya ember, s már csak annál is inkább nem teszem ezt, mert a rossz nyelvek állítása szerint ez ügyben már igen jeles plasztikai specialisták tettek sikertelen kísérletet.
Vissza