Magyar Elbeszélők III.

Előszó

A fiatalember csinosan kiöltözködve forgolódott a tarka, ligetbeli sokadalomban, sőt ha a sokadalmat egy egésznek tekintjük, a fiatalembert pedig a sokadalom egy részecskéjének, akkor azt mondhatjuk, hogy a fiatalember keringett, ömlött, folyt a szürke és barna mutatványos bódék között. A leány, ugyanabban az időben, meleg nyári vasárnap délutánon ugyanazt csinálta. Mivel az áramló sokadalomnak, vagyis ennek a nyüzsgő, zsongó sűrű folyadéknak részecskéi egymáshoz való helyzetüket folyton változtatták, csakhamar megtörtént az, hogy a fiatalember és a leány egymás közelébe kerültek. Még pedig olyanformán, hogy a fiatalember egyszerre csak megpillantotta két lépésnyire maga előtt a leányt. A leánynak pompás termete és szép fekete haja volt. Ezzel körülbelül azt is megmondtam - én legalább azt hiszem, megmondtam - hogy a leány csinosan volt felöltözve. A leány körül jobbról-balról egy-egy alak settenkedett, mosolyogva szólongatták, mintegy a szavaikat, mint virágokat hintették eléje, a leány azonban csak ment, mindenen áttaposva, fejét kissé előrehajtva, tekintetét a földön futtatva. A fiatalember követte a leányt. Kissé előbbre haladt, oldalvást, a leány arcába pillantott, azt is szépnek találta és hirtelen megremegett, hogy jaj, ha mégis szóba elegyednék azzal a két kellemetlenkedő alakkal. A leány azonban nem mosolygott, nem szólt, rá sem nézett a két támadójára. Ez nagyon jól van így - gondolta a fiatalember. Mert ez a két alak majd megunja a hasztalan küzködést, elfogy a vidámságuk, eláll a szavuk, elmaradnak - aztán jövök én. Vissza