Magyar Szárnyak 1939. október

Előszó

VIHARFELHŐK tornyosulnak Európa egén és egész világok állnak szemben egymással. A kultúrvilág a mult háborúinál is sokkal nagyobb leszámolásra készül. Nem diplomaták sima és titokzatos mosolya kisérti és remegteti immár a világ nyugalmát és békéjét, hanem a fegyverek ereje rémíti és ijeszti.
Európa rémült arcán megfagyott a nagyvárosok önfeledt mosolya, a szántóföldek békéje és a levegő végtelen csendje. Bombák robbannak itt is, ott is és ahol eddig kacagva zajlott az élet, ahol boldogan építették a jövőt, most zűrzavaros harci készülődés, homokzsákos torlasz és a megnémult elsötétítés riaszt.
Csak a történelmi Magyarország magyarjai nyugodtak. A Kárpátok övezte városokból hiányzanak a homokzsákok, az elsötétítés rémei, az eget figyelő és fürkésző tétova tekintetek: a magyar városokban - Istennek hála! - rend és béke, kacaj és világosság van. Napfény derűje a szívekben és napsugár a lelkekben. Derű és fény, mosoly és boldogság, mert van bennünk magabízás a kiállásra, hogy a recsegő-ropogó világ közepén, történelmi elhivatottságunk helyén szilárdan álljunk. És ebben van erőnk is! Erőnk, amely vigyázva őrködik a Kárpátok bércein, gyermekeink álmán, rónáink szelidségén és nem utolsó sorban a magyar levegő tisztaságán. Mert mi tagadás: a földi rendhez hasonlóan a harmadik dimenzió nyugalma is fontos. Hiszen nem véletlen és nem megszokottság, hogy mindig felfelé figyelünk és onnan várjuk a biztatást, a megnyugvást, a jót.
A magyar levegőtenger ilyen nagy jóban hömpölyög. Kék azúrján nincs fekete felhő. A Légierők dübörgő gépei a béke őrei, a Karakánok, a Nemerék merész siklása, nyugalmas lebegése pedig ennek a békének bizonysága.
A mi harciságunk a nyugalom harca!
Adja Isten, hogy sohase legyen másként! Vissza