Magyar Uriasszonyok Lapja 1930. január 20.

Előszó

Részlet:
"Tanúságra hívjuk fel olvasóinkat: hányszor hangoztattuk e hasábokon, hogy a magyar feltámadás útja a külföld, elsősorban a nyugati társadalmak felvilágosításán keresztül vezet. Azt is megmondtuk, hogy a propaganda leghatásosabb eszköze a magyar irodalom és művészet, ideszámítva a színpadot, a mindenütt győzelmesen jelentkező magyar drámaírást, zeneszerzést és a mi világjáró énekeseinket, színészeinket. Gazdasági téren, fájdalom, nem érhetjük el a nagy nemzetek eredményeit, a technika fejlődésében sem járhatunk elöl, mert ahhoz a rengeteg kísérletezéshez, ami a legkisebb előrejutás föltétele, nincs anyagi erőnk. A szellemi munka inkább független a gazdasági jóléttől, a tehetségeinktől pedig nem foszthatnak meg bennünket. Közéleti nagygainknak —ezt jól jegyezzük meg — cs annyi súlya lehet a külföldön, amennyit egész magyár társadalom erőkifejtése, minden szellemi képességeink összesége képvisel. Mert egy elszegényedett kis ország nem állhat oda a mellét veregetni, hogy, nekem ilyen meg olyan jól megy a dolgom, nem törődöm senkivel és semmivel, a jó Isten mentse meg attól, hogy ilyesmi valaha is eszébe jusson. Eltekintve attól, hogy ma még a legnagyobb nemzetek is rá vannak utalva a többi országra, az efféle rikító túlzásnak könnyen megihatnánk a levét, hiszen még mindig gyűlölködő és lesbenálló fegyveres szomszédállamok gyűrűjébe vagyunk zárva. Nem marad tehát más hátra, mint a nyugati nemzetek rokonérzésének rendszeres megszervezése és megnyerése, amit legbiztosabban a mi eltulajdoníthatatlan szellemi erőnkkel tudunk és fogunk is elérni. Hogy ezt a tételünket, amelyhez tűzönvízen át ragaszkodunk, a valóság tükrében lássa a magyar társadalom, elég, ha a közelmúltban történt néhány érdekes látogatásra utalunk. Három-négy francia előkelőséget látott vendégül Budapest, akik nem elégedtek meg a legtöbb idegen túrista felületes szemlélődésével, akik a Duna remek panorámáján kívül a magyar kultúrára is kiváncsiak voltak és szakértő vezetésével mélyebb bepillantást nyertek a magyar társadalom szellemi életébe. Végigvizitelték múzeumainkat, képtárainkat, színházainkat, könyvtárainkat, főiskoláinkat, azután megtekintették az ipar és a kereskedelem főbb telepeit.. Valamennyien csodálattal és meglepetéssel állapították meg a magyar munka nyugateurópai színvonalat. De mért voltak meglepődve? Mert nagyszámú ellenségein ' gyalázatosán hamis és hazug képet adtak kultúránkra , közintézményeinkről, közállapotainkról. Mi nem voltun v jelen, amikor megrágalmaztak bennünket s így nem is védekezhettünk. már pedig — éppen egy francia közmondás szerint — a távollevőknek soha sincs igazuk..."
Vissza