Előszó
Részlet a könyvből:
"Márk Tivadar életműve
A klasszikus meghatározás szerint a színészet emberábrázolás. A színésznek azonban mindig egy másik embert kell ábrázolnia, sohasem önmagát Annak a másik embernek a bőrébe kell bújnia, az ő érzéseit, indulatait kell átvennie, annak a másiknak az életét élnie. Ezt a más embert jelzi a jelmez, amely egyúttal jellemez is: jellemzi viselőjét - nem a színészt, hanem az ábrázolt alakot: elhelyezi térben és időben, életkorát, olykor - sőt gyakran - jellemét, a színpadi mű kívánalma szerint társadalmi helyzetét.
Milyen az ideális jelmez? Olyan, amely formában, színben, egész jellegében kifejezi az író által alkotott és a rendező szándéka szerint színpadra állított alakot. Stílusa megegyezik a díszletével, harmóniában van annak és a többi jelmeznek a színével, és mindenekfelett szolgálja a színpadi játékot. Lehet, sőt kell is, hogy egy korú kosztüm látványos legyen, de ne önmagáért hivalkodó. Társművészet a jelmeztervezés, társa a díszletnek, társa a rendezésnek, sőt társa lehet a színész alakításának is. Fontos, hogy a szereplő jól érezze magát a jelmezben. Nemcsak hogy ne akadályozza őt a mozgásban, énekben, gesztusokban, de alkalmazkodjék a színész testi adottságaihoz, illetve ha azokat korrigálni kell, a jelmez segítse ebben. Például egy molett színésznőt karcsúsítani, az alacsonyat magasítani, egy kevésbé mutatós lábszárat formássá tenni, egy válltöméssel, egy szalaggal, egy övvel, egy rojttal kiemelni vagy éppen takarni - ez is a művészi jelmez, illetve tervezőjének a feladata - már ha a tervező úgy érzi, hogy ez is hozzátartozik művészetének mesterségbeli részéhez.
Márk Tivadar tervei példamutatóan dokumentálják a szép, a jó, mondhatni a tökéletes jelmez kritériumait."
Vissza