Művészeti ismeretek Gróf Sándor István (1750-1815) írásaiban

Előszó

A felvilágosodás korának művészete iránt megélénkülő hazai tudományos érdeklődés az utóbbi időben ráirányította a figyelmet azokra a forrásokra, melyek a korszak művészetszociológiai és művelődéstörténeti megközelítését teszik lehetővé. Ezek a források a kialakuló művészeti intézményrendszer kutatása mellett lehetőséget nyújtanak a megváltozott természet- és történelemszemléleten alapuló új művészetfogalom vizsgálatára is. A művészetszociológiai és művelődéstörténeti módszerek alkalmazását a kor művészetének kutatásában a jelentős alkotók és alkotások viszonylag csekély száma, s ebből következően a tisztán esztétikai-stiláris megközelítés nehézsége is indokolja. A művelődéstörténeti megközelítés számára alapvető forrásanyagot jelent a korszak újság-, folyóirat-, topográfia- és útirajzirodalma, fontosak a gyűjteményismertetések, a történettudomány által feltárt művészeti emlékanyagra vonatkozó publikációk, valamint az esztétikai irodalom képzőművészeti vonatkozásai.
Ezek a források lehetőséget adnak ugyanakkor a hazai művészettörténet-írás előtörténetének, kialakulása előfeltételeinek tudománytörténeti szempontú kutatására is. A 19. század közepétől, Henszlmann Imre tevékenységével meginduló tudományos igényű művészettörténeti kutatások alapjai részben a 19. század elején teremtődtek meg. Fontos szerepet játszott ebben mind a művészeti emlékek történeti szempontú gyűjtése és rendszerezése, mind a hazai és külföldi művészetre vonatkozó ismeretanyag általános elterjedése. A művészeti, régészeti, numizmatikai, heraldikai emlékek kutatása és feldolgozása nagyobb ütemben - a felvilágosodás empirikus és kritikai történetszemléletének hatására - a 18. század második felében indult meg. A fellendülő tudományos forráskutatás- és -feldolgozás tárja fel részben a régészet és a művészettörténet számára is azt a tárgyi ismeretanyagot, melynek összegyűjtése önálló tudományágakká szerveződésüket megelőzte. Ez a segédtudományi szerep később az összegyűjtött anyag növekedésével párhuzamosan módosulni kezdett. Kialakultak az önálló tudományágak keretei, sokáig megőrizve az alapvető történelmi szemléletet és módszereket, melyeket az „együttélésből" hoztak.
A 18. század végén indult meg a hagyományos értelemben vett - szobrászati, festészeti, építészeti - művészeti ismeretek szélesebb körű hazai elterjedése is. Bár képzőművészeti, építészeti, régészeti jellegű leírásokra krónikákban, egyházi vitairatokban, útleírásokban és gyűjteményismertetésekben a középkor óta számos példát találunk (Képes Krónika, Oláh Miklós, Szamosközy István, Verancsics Antal, Gyöngyösi István írásai), s fejlett művészi érzékkel rendelkező műgyűjtőkkel is találkozunk (Nádasdy Ferenc, Bercsényi Miklós, Pálffyak, Esterházyak), ezek az írások és gyűjtemények saját korukban elszigeteltek maradtak. Vissza