Napraforgók

Előszó

Részlet a könyvből:

Biharban is széthangzott a nóta: «Állj ki magyar, ha van lelked; Váltsd be régi becsületed. - Áll még Buda, él az Isten: Rácz nem uralkodik itten! Éljen a haza!»
1848 nyara volt: csúnya meleg idő! S a bolondok még fűtöttek is mellé! Ágyúkkal. - Égő falvaknál melegítették a tenyereiket.
No de, ha az ördög nem alszik, az Isten meg mindig ébren van. Ez is igaz.
Ebben bíztunk mink is. - S csak vártuk, csak vártuk, hogy mikor küldi már segítségünkre azt az öldöklő angyalát, a ki Senakérib királynak százötven ezer emberét egy éjszaka megölte: mig utoljára rájöttünk, hogy de édes magyarom, magadnak kell azt levágni, ha azt akarod, hogy megszabadulj tőle; igy aztán nem sokára felváltotta az elébbi nótáinkat ez a másik:
«Kalapomon nemzeti szin rózsa,
Ajakamon kedves babám csókja!
Ne félj babám, nem megyek világba,
Nemzetemnek leszek katonája.»
Ez már aztán ért valamit.
Csak úgy tódult a honvédzászlók alá a fiatalság.
Bozonka helységébe is eljutott a toborzó csapat, egy szál vén huszárőrmester, három piros csákós, zöld mundéros, veres nadrágos huszárral, aztán meg a bandával, mely is állt egy kancsal prímásból, egy sánta brugósból, meg egy dülledt szemű klárinétosból, a ki még csupa suhancz volt.
De azért összemuzsikálták azok az egész Bozonkából, a mi fegyverfogható legény volt, mind.
Azok közt is legszebb legény volt úgy szemre a Csapó Márton uram Peti fia, a ki olyan ügyes legény volt, hogy még a szolgabíró is elvitte magával valahányszor hajtóvadászaton itt járt ; tehát már hozzá volt szokva a puskához. Vissza