Ne csüggedj, Atlasz (dedikált példány)

Fülszöveg

Egy kicsit zavarba jöttem, amikor a Kiadó megkért, hogy írjak néhány bevezető sort a kötetem elé. Mit is mondhatnék magamról, ami verseimből nem derül ki?
A költő csak versei atmoszférájában él igazán. Csak érzelmei és indulatai magasfeszültségében tudja (ha tudja) megvilágítani legbensőbb önmagát és azt a világot, amelyben él, küzd és gondolkodik.
Az Atlasz-versek szülőföldem és a "Nagy Föld", a világ kettős öleléseiben és szorításaiban fogantak. Az emberi, társadalmi lét kis és nagy kérdéseinek összevetéseiből, a munka, a szerelem, a mindennapi küzdés forróságában, kudarcok és örömök gyújtópontjában szüettek. Az a tény, hogy életem - szűkebb, fizikai értelemben - itt, a Duna Budapest alatt összehajló két folyamága között, a csepeli gyárak hatósugarában zajlik, úgy vélem, törvényszerűen alakította olyanná költészetemet, amelyben az emberi lét nagyobb, egyetemes, békés-háborús megnyilatkozásai és hatásai is a munka világának tükrében mutatkoznak meg. Nem tagadom, mindezért hálás vagyok a sorsnak, hiszen ezt a gyártüzekkel, nagy kemencetüzekkel melengetett és megvilágított világot, melyben vasmunkások és mérnökök, pékek és halászok, szövőnők és építőmunkások társaként élek, nemcsak otthonomnak, hanem a legszebb, legemberibb és legköltőibb világnak érzem.
A Ne csüggedj, Atlasz - mely öt szerény verseskötet és két regény után a nyolcadik könyvem - a jó és a rossz harcát kívánja felvillantani, a gőg, a tudatlanság, az előítéletek, a durvaság és embertelenséggel szemben a szépség, a harmónia, az emberség világa felé törekvő embert - emberiséget - próbálja megmutatni és - önmagunkban - bátorítani.
Atlasz ugyanis - mi vagyunk, külön-külön és együtt, mindannyian, akik előre, egy szebb és emberibb, békés teremtő élet felé akarjuk vinni ezt a Földet, ezt a világot, amely az emberiség sorsát, jelenét és jövőjét jelenti.
Ami pedig ars poeticámat illeti, azt vallom, hogy a világot csak akkor tudjuk megtölteni szépséggel, humanizmussal és költészettel, ha ugyanakkor a költészetet is megtöltjük a küzdő ember, a munka világának lüktető és forrongó életével. Vissza