Nulladik Típusú Találkozás 1992. április

Előszó

Részlet a példányból: Míg az embernek nem voltak ismeretei, eszközei hozzá, hogy felderítse a valóságot, elképesztő meséket talált ki a csillagokról. A Földet a világegyetem középpontjának hitte, formáját tányér alakúnak,s még azt is elképzelte, hogy a lábát lelógathatja valahol a világ legvégén. A felhőkön, a csillagokon túli mennyországban angyalok nyüzsögtek, s egy fehér szakállú, szigorú, de jóságos pátriárka kormányozta az ég és Föld dolgait. Babonás félelemmel figyelte a hold- és napfogyatkozásokat, üstökösöket. De mindig, minden korszakban úgy érezte, köze van a rejtélyes fénypontokhoz, a Nap életadó sugárzásához, a növekvő-fogyó Hold vándorlásához a fimamentumon. Bizonyos volt benne, hogy e jelenségek valamiképpen befolyásolják sorsát. E hiedelemből született a csillagjóslás, az asztrológia, amely atavisztikus formájában mindmáig él és teletömi az emberi hiszékenységből élő sarlatánok zsebeit. Holott azóta a csillagászat, az asztronómia komoly tudományággá lett. meghatározta az égitestek mozgását, nagyságát, formáját, a Föld helyét tejútrendszerünk egyik viszonylagosan kicsi naprendszerében. S noha már tudjuk, hogy "Szoláriánkban" egyedül a mi apró, kék csillagunkon van intelligens élet, egyetlen komoly asztrofizikus sem állítja, hogy a mi tejutunk és a többi galaktika sok millió naprendszerében ne fordulhatnának elő a miénkhez hasonló, vagy attól teljesen eltérő, magasabb vagy alacsonyabb rendű életformák. Vissza