Nyugat 1939. július

Előszó

Részlet a kötetből:

MÉG EGYSZER AZ ASSZIMILÁCIÓRÓL

A Nyugat lapjain Schöpflin Aladár nemcsak Farkas Gyula könyve bírálatában (1939 májusi szám), hanem korábban is (1937 augusztusban) foglalkozott azon nézeteimmel, melyeket mindennapos tapasztalatok alapján az asszimilációról fejtettem ki. Helyesebben: nem is az asszimilációról, hanem már magyarrá vált, vagy legalább annak tartott németjeink disszimilációjárói. A disszimiláció szemünk előtt lejátszódó folyamat, s aki nem akarja lecsukni szemét, társaságában, rokonságában körülnézve lehetetlen azt észre nem vennie. Mint világos tény, semmi különös meggondolást nem igényel; magyar szempontból egyébre nincs szükség, mint meglátni a tényeket és lemondani arról a, ma még sokfelé hangoztatott, megnyugtató illúzióról: hogy nincs disszimiláció, amint boszorkányok sincsenek...
Nehezebb kérdés az asszimiláció, már csak azért is, mert hosszú története van és e hosszú története folyamán állandó hatással volt a nemzettest alakulására. Már a Farkas Gyula könyvérői írt Magyar Szemle-beli ismertetésemben is felemlítettem, hogy Farkasnak nem állott rendelkezésére az asszimiláció folyamatának pontos ismerete, meghatározása, s hozzátettem, hogy íz nem az ő hibája. A történetünkben a finn-ugor és türk elemek keveredésétől kezdve mai napig folyvást ható asszimilációs folyamat közelebbi megismertetése nem lehet az irodalomnak vagy irodalomtörténetnek ad hoc, alkalmi feladata: ezt a kérdést a modern történetírásnak kellene megvizsgálnia. Addig, amíg ez meg nem történt, nézeteink változékonyak, ki vannak téve egyéniségünk és korunk rezdüléseinek, melyeknek állandóságáról és jövőjéről nem a legjobb véleménnyel vagyok. Schöpflin nézetei között is akad egy-kettő, melyet nem tudok magamévá tenni. Az egyiket Farkas Gyula helyeslően így ismertette a Nyugat mostani, júniusi számában: «Schöpflin igen szépen és megvilágítóan ejtegeti, hogy az asszimiláció a létfentartás gesztusa volt, ösztönszerű védekezés egy nagy nemzeti veszedelem ellen. Mondanom sem kell, hogy teljesen igazat adok neki.» Vissza