Fülszöveg
„Ahhoz, hogy ma van Nemzeti köznevelési törvényünk és Nemzeti alaptantervünk, Párdányi Miklós példája, konkrét segítsége, odafigyelése, bátorítása mind-mind hozzájárult."
Hoffmann Rózsa
„Nemrégen alkalmam volt egy hosszú beszélgetésben megismerni ars poeticáját. Megilletődve ismertem meg azt a hitben és tudásban, valamint missziós lelkületben kiváló embert, aki talán nehezebb feladatra vállalkozott a magyar oktatás megújításában, mint egy kaszkadőr a maga területén."
Roska Tamás
„Húsz év történelem. Történelem kicsiknek és nagyoknak, történelem nekünk és neked. Megállunk, és eltűnődünk, mit hagytunk magunk mögött. Híres történeteket hallottunk rólad, sok iskolai legenda leng téged körül. Mesélik azt, hogy diákjaid szórakoztatására kiugrottól az ablakon vagy csak le a díszterem páholyából. Nemcsak az ilyen akciókkal tetted színesebbé a mindennapokat, hanem irányításod mellett lendült fel a gimnáziumi sportélet, és felügyeleteddel a híres Latinovits Diákszínpad is évről évre...
Tovább
Fülszöveg
„Ahhoz, hogy ma van Nemzeti köznevelési törvényünk és Nemzeti alaptantervünk, Párdányi Miklós példája, konkrét segítsége, odafigyelése, bátorítása mind-mind hozzájárult."
Hoffmann Rózsa
„Nemrégen alkalmam volt egy hosszú beszélgetésben megismerni ars poeticáját. Megilletődve ismertem meg azt a hitben és tudásban, valamint missziós lelkületben kiváló embert, aki talán nehezebb feladatra vállalkozott a magyar oktatás megújításában, mint egy kaszkadőr a maga területén."
Roska Tamás
„Húsz év történelem. Történelem kicsiknek és nagyoknak, történelem nekünk és neked. Megállunk, és eltűnődünk, mit hagytunk magunk mögött. Híres történeteket hallottunk rólad, sok iskolai legenda leng téged körül. Mesélik azt, hogy diákjaid szórakoztatására kiugrottól az ablakon vagy csak le a díszterem páholyából. Nemcsak az ilyen akciókkal tetted színesebbé a mindennapokat, hanem irányításod mellett lendült fel a gimnáziumi sportélet, és felügyeleteddel a híres Latinovits Diákszínpad is évről évre egyre nagyobb múlttal rendelkezik."
Rétvári Bence
„És ami a legcsodálatosabb: dr. Párdányi Miklós megmaradt egyszerű, közvetlen, tiszta embernek, akihez a diákoknak szabad bejárása van. Életének példájával vezérelte mindvégig a jóra. a szépre az ifjúságot. fi gyerekek láthatták, hogy igazgatójuk nem játssza a zord, megközelíthetetlen bálványt. Ehelyett észrevétlenül, személyes példájával neveli a diákokat."
Pósa Zoltán
„Óriási élmény volt fiatal tanárként hasonlóan lelkes kollégákkal úgy dolgozni, hogy az Igazgató nemcsak a saját elképzeléseit valósította meg, hanem teret adott kezdeményezéseinknek, ötleteinknek, sőt részt is vállalt bennük; ha kellett, lóhátról nyitotta meg a gólyatábort, ha kértük, színpadra lépett a tanári karral a Mikulás-ünnepségeken. Mert Párdányi Miklós iskolájába nem járnak a diákok, hanem itt élnek!"
Bencze Dávid
„fi kornak nem volt válasza semmilyen kérdésre, leginkább a »miért« kérdésre nem. Válasza a gondviselésnek volt. S a válasz volt »a« Párdányi. Válasz volt, amikor ipari alpinistaként lógott valamelyik épület falán, és mosta az ablakokat. S egyszer-egyszer ott lóghattunk vele mi is, és akár abszolválhattuk is a vizsgát."
Bayer Zsolt
„Nekem, mint ahogy sokaknak, akik idejártak, egy életre ő marad Az Igazgató."
Kovács András Péter
(Részletek a könyvből)
Vissza